Mohácsnak hazánkban elsőként lett nyugati partnertelepülése
2013. december 07. szombat 08:42
Egy rádiós műsor volt az apropója 1987-ben, hogy Mohács az akkor még NSZK-s Bensheim városával ismeretséget kötött. A hivatalos, partnervárosi kapcsolatot 1988-ban hazánkban elsőnek egy a „vasfüggöny" elválasztotta településsel dr. Németh Elemér tanácselnök és Georg Stolle polgármester írták alá, s ezt követően alakultak meg mindkét városban a baráti körök is.
Thorsten Herrmann, Bensheim jelenlegi polgármestere idén a mohácsi látogatása alkalmával a negyedszázados együttműködésről szólva egyebek mellett azt emelte ki, hogy a két nép közötti barátság elmélyítésében, a kölcsönös kulturális és sportprogramok szervezésében meghatározó szerepe volt Lehel Györgynek, Zimmermann Ferencnek, aki húsz évig volt a Mohács-Bensheim Baráti Kör elnöke, valamint a jelenlegi elnöknek, Werner Györgynek.
Mint hangsúlyozta, német részről e munkában nem kisebb az érdeme Peter Hofmannak, Valentin Lepoldnak, Norbert Bauernek és Bernhardt Wahlignak. Külön megköszönte Szekó Józsefnek, hogy polgármesterré választása óta kitüntetett figyelemmel támogatja e partnerséget.
Az elmúlt 25 év alatt a Németországból jött különböző adományok mellett a kapcsolat meghatározó eleme lett a mohácsi és a bensheimi családok között szövődött személyes barátságok, vagy említhetjük a helyi diákok német nyelvtanulására több mint két évtizede biztosított lehetőséget.
December 7-én, szombaton délután a Duna Irodaházban a mohácsi baráti körösök ünnepi összejövetelén a 25 éves ismeretségre, a kölcsönös látogatásokra, a közös élményekre emlékeznek, ám e találkozón is természetesen jelen lesznek többen a bensheimi köri tagok is.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Sál, sapka: napos, de hideg időjárás...
- Jaksics György: ha nem vigyázunk,...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Egy ember több szerepben: foci,...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Felföldi László megyéspüspök: az új...

