Mohácsiak nyerték meg a pécsi haditornát
2015. szeptember 30. szerda 09:32
Pécsett a napokban rendezték meg a Honvédelmi Kötelék verseny őszi, megyei fordulóját. Az MH Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság pécsi, 7. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Irodája által szervezett haditornán huszonegy csapat vett részt - adta hírül vasárnap a Honvédelem.hu portál.
A nagy hagyományokkal rendelkező eseményen a szervezők különleges pályát alakítottak ki a versenyzők számára. A négyfős, középiskolás csapatok számot adtak fegyverismeretből, szintidőre teljesítve a gépkarabély szét- és összeszerelését, majd a fegyveres futás mellett, a lövészeten szaporíthatták pontjaikat.
Különleges megmérettetés is várta a résztvevőket, hiszen a pécsi szervezők vízi átkeléssel nehezítették ez évben a versenyt. A szellemi feladatok között kérdőív szerepelt, elsősegélynyújtó gyakorlati tudást pedig demonstrációs bábun kellett bemutatnia a csapattagoknak.
Nem hiányzott a haditornáról a történelmi íjászat sem, mely nehéz próba elé állította a versenyzőket.
Az egyik leginkább embert próbáló feladat minden évben a sebesültszállítás, melyet a homokos talaj is nehezített. Az erőnléti feladatok között szükség volt a csapattagok kötelékére a kerékgurításnál, az ügyességi versenyszámok között, pedig az akadálypálya és kézigránátdobás volt a kihívás a haditornán indulók számára.
A pécsi Honvédelmi Kötelék verseny őszi fordulóját a Feláldozhatók (Mohács-Kisfaludy) csapat nyerte, így ők képviselhetik majd Baranya megyét az országos döntőn.
Eredmények:
1. Feláldozható (Mohács-Kisfaludy)
2. Üvegvágók (Pécs-Janus)
3. Vegas (Pécs-Simonyi)
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...
- Továbbra sem látogatható a...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...
- Rengetegen élnek a MÁV új kedvezményével
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Mohács határában már megkezdődtek az...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...

