Mohácsi tagjai is voltak a prostikat futtató nemzetközi bűnbandának - Belgiumba szállítottak nőket

2014. március 16. vasárnap 13:46

Mohácsi tagjai is voltak a prostikat futtató nemzetközi bűnbandának - Belgiumba szállítottak nőket

Futótűzként terjedt el Mohácson, hogy „maszkos rendőrök" jelentek meg csütörtökön egy családi háznál, ahol házkutatást tartottak. A rendőrség sokáig hallgatott az ügyről, vasárnap azonban bejelentették, egy prostituáltakat futtató, nemzetközi bűnbandát számoltak fel, s ennek része volt a mohácsi akció. 

A készenléti rendőrség tagjai hajtottak végre egy akciót Mohácson, még csütörtökön, derült ki a hatóság vasárnap tartott sajtótájékoztatóján. 

Mohácson a maszkot viselő készenlétisek megjelenése után pár órával elterjedt az akció híre, mindeddig azonban a rendőrség hallgatott a történtekről. Vasárnap bejelentették, hogy egy Belgiumban lányokat futtató nemzetközi bűnbandát számoltak fel úgy, hogy egyszerre több helyen hajtottak végre „nyomozati cselekményeket", amelyek egyike volt a mohácsi akció. 

A banda jellemzően Baranyából szállított nőket Belgiumba. A lányok ugyan tudták, mi lesz a dolguk, de a bizonyítékok szerint a csoport tagjai az áldozataikat befolyásolták, fenyegették, megverték, adott esetben a nagyobb bevétel elérése érdekében arra is kényszerítették őket, hogy ügyfeleikkel védekezés nélkül létesítsenek szexuális kapcsolatot. 

A csoport tagjai felügyelték a lányok napi munkáját, ellenőrizték bevételeiket, mozgatták őket a különböző bárok között, meghatározták, mikor és hol dolgozzanak. Az áldozatok által megkeresett pénzeket elvették, részint felélték, részint vagyonuk gyarapítására - többek közt házak és gépjárművek vásárlására - fordították.

A belga hatóságok több helyszínen tartottak házkutatásokat, azok során hét magyar és egy külföldi állampolgárt fogtak el, akiket emberkereskedelemmel, bűnszervezetben való részvétellel és pénzmosással gyanúsítanak.

A belgiumi elfogásokat követően még aznap a magyar nyomozók három településen, Budapesten, Nyíregyházán és Mohácson is megjelentek. Ezek eredményeként az ügyben eljáró belga vizsgáló bíró által kiadott - európai elfogató parancs alapján - két személyt fogtak el a rendőrök, továbbá 7 helyszínen tartottak házkutatásokat.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai a házkutatások során több luxus személygépkocsit, közel 10 millió forint készpénzt, kisebb mennyiségű kábítószert, valamint ékszereket találtak és foglaltak le, egy részüket Mohácson.

Képünkön: a házkutatások során lefoglalt több milliós vagyon egy része. (Forrás:police.hu) 


B. M.