Mohácsi idill: Kompon költ a vadkacsa - biztonságban érzi a fészekalját

Nem ez az első év, hogy márciusban egyszer csak föltotyog a városi oldalon kikötött komp leeresztett hídján a kevésbé díszes tollazatú kacsamama, egyenesen a gyalogosan átkelők számára kialakított fedett folyosórészre baktat, s ott a gépházból feljövő kémény melletti sarkot elfoglalja.

Fészekrakással nem bajlódik. Éppen csak néhány pehelytollától megszabadulva lekuporodik és a padlózatra varázsol egy tojást, amíg a Dunán a két part között félóránként átkelő komppal tesz egy-két fordulót, aztán kiszáll. Úszkál a vízben a vadkacsa csapattal, másnap újra kompozik, és ott a második tojás. Ám utána már nem strapálja magát a ki- és beszállással, addigra ugyanis a révészek gondoskodnak róla: műanyag ládában odakészítik az alkalmi kacsaúsztatót, no és a neki tetsző finom falatokat.

Visszatérő potyautasa van költési időben a kompnak. Feltehetően mindig ugyan az a tojó szállásolja be magát a menet közben amúgy rendkívül zajos helyre. Valószínű azért, mert biztonságban érzi magát, a fészekalját, no és elégedett a gondoskodással, a kiszolgálással is. Maximum 28 napot tölt a fedélzeten, majd hol kilenc, hol tizenhárom zöldes-sárga színű, csivitelő, pelyhes csapatát libasorba rendezve levonulnak a kompról és már siklanak is a vízen.

Képünkön a büszkén szemlélődő, barnás tollazatú kacsa a tojó. A kompon fészkelőt bár a fotózás nem zavarta, - Sirok Szilvia több felvételt is készített róla - mégsem tudjuk megmutatni, a sötét zugban a sötétszínű kacsa ugyanis szinte észrevehetetlen. Pár nap múlva viszont már biztos látható lesz, amint a Dunán úszkálva körötte az apróságokkal partközelben várja a kacsákat rendszeresen etető gyerekeket.

Fotó: MTI

B. M.