Mohácsi és pélmonostori diákok próbautat tettek a két város közötti kerékpárúton
2014. október 18. szombat 18:33

A hazánkat Horvátországgal összekötő kerékpárút elkészült szakaszain Mohácsról mintegy száz bringás diák indult szombaton délelőtt, hogy Pélmonostorig tekerve több megállónál a fizikai erőnlét mellett különböző témában villámkérdésekre válaszolva elméleti tudásukat is bizonyítsák.
A Széchenyi István Általános Iskola és a Kisfaludy Károly Gimnázium tanulóihoz csatlakozott öt pécsi diák délelőtt fél 10-kor startolt a Széchenyi térről és a dunai védtöltésen haladva 10 óra körül már Kölkeden, az első megállóhelyen a KRESZ ismereteikből adtak számot. A községből az 56-os útra a bekötőúton haladtak, itt a sátorhelyi elágazásig a már elkészült új kerékpárutat használták, majd rendőri felvezetéssel 11 órára értek az udvari határátkelőhöz, ahol a10 perces pihenő alatt helyismereti és helytörténeti témakörben oldottak meg tesztet.
Horvátországban is rendőrautó várta a konvojt, mert főútvonalon értek el Baranyavárra, de innen újra a kerékpárosok közlekedésére kialakított úton jutottak el a Šećerana tóig, ahol a horvátországi bringás, hasonló távolságot megtett és feladatokat megoldott fiatalok társaságában résztvevői lehettek a tó mentén kialakított kerékpáros szabadidőpark átadásának. Vladimir Šišljagić, Eszék-Baranya megye zsupánja és Ivan Doboš, Pélmonostor polgármestere parkot avató beszédét követően a horvátországi diákoknak a pélmonostori elöljáró, míg a mohácsi és pécsi diákoknak az eseményen részt vett Szekó József polgármester adott át ajándékot. Külön jutalomban részesültek korosztályonként a tesztkérdésekre legjobb választ adott fiúk, illetve lányok.
A Magyarország-Horvátország Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében uniós forrásból készült és most a diákok által végigjárt kerékpárutak építését 2013. júniusában kezdték. Az 1,653 millió eurós beruházás befejezésének a határideje 2015. január vége. Mohács térségében a projekt részeként építették ki a városból a sátorhelyi elágazásig tartó szakaszt, míg Horvátországban a Šećerana tónál a szabadidőpark és több szakasz kerékpárút készült.
A Mohácsról indult bringások többsége a járművét teherautóra pakolva autóbusszal tért haza, de mintegy húszan a visszautat is tekerve tették meg.
Képünkön: Mohácsnál a töltsére fölhajtó biciklisek egy csoportja.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Autót nyerhet a közlekedési...
- Mohácson minden kisgyermeket...
- Volt egy álmuk, s a Tetz család...
- Továbbra sem látogatható a...
- Béke, nyugalom, peca: több mint...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Több mint háromszáz határsértő ellen...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...
- Olvad a jég, már nem biztonságos a...

