Mohácsi Arcok: Az „öreg" halászos és a tengerentúl - Nagy Tibor Amerikát is elkápráztatta

Amint arról korábban beszámoltunk, a közelmúltban vehette át a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Életmű Díját Nagy Tibor, aki évtizedeken át üzemeltette a mohácsi Halászcsárdát. Az elismerés apropóján kerestük fel őt, és a vele folytatott beszélgetés győzött meg arról, hogy az életkor csak egy szám - emiatt került idézőjelbe a címben szereplő „öreg" szó. És ha már az áthallásos címnél tartunk: a legendás vendéglátós szívesen olvas, Hemingway is ott van polgári igényességgel berendezett otthonának egyik könyvespolcán.

Precízen vezetett, vaskos albumokban lapozgatunk, és zúdulnak ránk az ismert arcok: az amerikai nagykövet, Antall József, Dunai Tamás, Koós János, Puskás Öcsi és még sokan mások. Persze minden képhez tartozik egy történet is. Órákon keresztül tudná hallgatni az ember tátott szájjal.

De a főszereplő most Nagy Tibor, aki lelkesen osztja meg velünk pályaválasztásának okát: gyermekfejjel Pécsett lenyűgözték őt a polgári világot idéző olvasmányélmények, valamint a Nádor Szálló stílusos miliője, azon belül is az elegáns, kulturált megjelenésű és viselkedésű pincérek. 

„Egyszer, nyolcadik általános utáni nyáron olvastam azt, hogy a harkányi Baranya Szálló pincér tanulót keres. Na, én otthon nem szóltam egy szót se... és leutaztam" - mondja, majd hozzáteszi: „Mire szeptemberben bekerültem az iskolába, már egy kicsit nagyobb rutinom volt, mint az akkor kezdő kollegáknak." Tudatosabban nem is indulhatott volna el a nagy úton.

Mohácsra kerülve fontos állomás az Ó Kék Duna éjszakai bár, melynek kapcsán ismét kiemeli: szmokingban dolgoztak. „Itt még olyan is volt, ami ma már hihetetlen, hogy kötelező fogyasztás" - fűzi hozzá. De legalább ilyen nehéz elképzelni azt is, hogy az étteremben esténként akár harminc pár is táncra perdült a vendégek közül.

A Török Presszóra Nagy Tibor így emlékezik: „Csodálatos üzlet volt, rengeteg vendéggel, a fiatal diák is be tudott jönni. Egy sima zongora volt csak, később zongora, dob."

A Béke Szállót követte 1968-ban az a hely, ami miatt aztán nem csak Mohácson vált ismertté és elismertté a vendéglátós szakember: a Halászcsárda. Protokoll vendégek, színészek és előadóművészek mellett sokan érkeztek annak idején civilek is, például Jugoszláviából, kifejezetten azért, hogy egy jó mohácsi halételt - nem utolsó sorban halászlét - ehessenek.

A Halászcsárda csapatára a szakma is felfigyelt, rendszeresen tettek eleget budapesti és nemzetközi meghívásoknak. A világhírű amerikai Super Bowlra is eljutottak, nem egyszer, hanem nyolc alkalommal. Ez erősen rekordgyanús. Nagy Tibor a tengerentúli profizmust első kézből tapasztalhatta meg, amikor látta, hogyan építik fel a semmiből a rendezvény helyszínét: „Egy délelőtt alatt kész volt egy város. Nagyon precízen meg volt adva, hogy kinek mi a dolga." - gondol vissza az amerikai időkre. Ami pedig az odaát kipróbált ételkülönlegességeket illeti, Nagy Tibor nem titkolja: „Kóstoltunk mindent, amit kaptunk, de a hazai íz két vagy három hét után bizony hiányzott."

A jelenről beszélve sincs keserűség vagy fáradtság a hangjában. Hívják sokfelé és kikérik a tanácsát egy-egy menüsor vagy étlap összeállításakor is. Határidőnaplója két hónapra előre tele van. Mosolyogva osztja meg velünk ars poetica-ját: „Én szeretem a vendéget, a vendég meg szeretem engem."

Képünkön Nagy Tibor, mellette a polcon a polgári kort idéző, eredeti éttermi kellékek.

(Az ismert vendéglátós szakemberrel hosszabb interjút láthatnak a Mohács TV március 13-i műsorában.)

Cserdi Áron