Mohács nem él az új adó kivetésének jogával, a telekadó viszont változik
2015. április 25. szombat 18:58

A helyi adókról szóló törvény januártól felhatalmazta az önkormányzatokat, hogy magánszemélyeket érintő települési adókat határozzon meg. Mohácson a képviselő-testület határozata értelmében azonban új adót nem vetnek ki, de a 2016-tól alkalmazandó telekadót módosították.
- A helyi adókról szóló törvényben szabályozott települési adó olyan közteher, amelyben a helyi rendelet alkotásánál széles a mérlegelési lehetőség abban, hogy mit választhat adott település a magánszemélyeket érintő közteher tárgyának, forrásának és mértékének. Mohácson új adó kivetésével nem kívánunk élni, viszont az arányosabb közteherviselés érdekében a magántulajdonban lévő telkek egy részénél az adó sávos mértékű megváltoztatását indokoltnak tartom - mondta Szekó József polgármester.
Indítványára a telekadóra jelenleg érvényes helyi rendelet kizárólag a hatezer négyzetmétert meghaladó nagyságú telkek esetében módosul jövő januárjától a képviselők egyhangú szavazata alapján. Mint azt a polgármester megjegyezte, részben a telekspekuláció kivédése az önkormányzat szándéka az adó mértékének emelésével, továbbá az, hogy hasznosítatlanul ne maradjanak területek.
A városháza nyilvántartása szerint 29 tulajdonost érint a telekadó módosítása, ám egy részük adómentességet élvez, miután a terület legalább 25 százalékának igénybevételével termelési tevékenységet folytat.
A beépítetlen telkek esetében hat és 15 ezer négyzetméter között négyzetméterenként 53 forint, 25 ezer négyzetméterig 210 forint és 25 ezer négyzetméter felett 313 forint lesz az adó mértéke jövő év januártól.
A beépített telkeknél az adó mértéke az alábbiak szerint változik 2016-tól: 6-tól 20 ezer négyzetméterig 11 forint, 25 ezer négyzetméterig 53 forint, 30 ezer négyzetméterig 105 forint és az ennél nagyobb teleknél 313 forint négyzetméterenként a fizetendő telekadó.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos háztűz Baranyában: idős férfi...
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Nem narancsból készült egy narancslé,...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- A kormány nemzeti petíciót indít...
- Elindultak a kézbesítők a megemelt...
- Már egyenesen egyészségtelen Pécsett...
- Mohács 500 - Közösségi és kulturális...
- Alapjogokért Központ: állandósult a...
- Juhász Dorka volt csapata legjobbja...

