Mohács közel 10 milliárdos költségvetése idén is jelentős összegű fejlesztésekkel számol
2014. február 05. szerda 17:47

Egy tartózkodás mellett fogadta el Mohács képviselő-testülete szerdán a város 2014. évi költségvetését: a mérleg bevételi és kiadási főösszege 9 milliárd 955 millió 438 ezer forint. A táblázatban sem működési célú hitel, sem fejlesztési hiány nem szerepel.
- Megalapozott a város költségvetése, amelynek összeállításánál a valós kiadásokkal illetve bevételekkel kalkuláltunk és hiánnyal nem kellett számolnunk - hangsúlyozta Szekó József polgármester, majd bejelentette: „A biztosított működés mellett a felújítási és felhalmozási fejezetben ötmilliárdot meghaladó összeget szerepeltetünk, amelyből a pályázati támogatással folyamatban lévő, valamint az újabb pályázatokkal tervezett beruházásokat finanszírozzuk."
A polgármester tájékoztatása szerint a 2014-2020 között várható pályázati prioritásokra készülve több beruházás előkészítése indokolt Mohácson. Számolni kíván egyebek mellett az ipari park fejlesztésével, ahova a sorra betelepülő üzemek, termelő egységek indokolttá teszik például a közvilágítási hálózat bővítését, további kerékpárút, valamint az Inkubátorházhoz hasonló műhelyek építését.
Számos beruházáson túl például ütemezett egy két megawattos kapacitású napelem park létesítése, az egymilliárdos költségű fejlesztés a város közvilágítási hálózatának és az intézményeknek a villamos energia költségét csökkentheti, de szerepel a programban 40 milliós költséggel a Jókai utcában a piaci parkolók rendbetétele, vagy a déli városrészen a belvízelvezető rendszerek kiépítésének folytatása is.
- A biztosan megvalósuló beruházások idén kétmilliárdos fejlesztést jelentenek, viszont a már megkezdett munkálatokon kívül 2014-ben további mintegy hárommilliárdos beruházást terveznek indítani - mondta Szekó József. Megjegyezte: a tervezett munkákhoz a szükséges források rendelkezésre állnak, Mohácsnak a kétmilliárdos fejlesztéseke tartalékolt tőkéje megfelelő fedezetet jelent a pályázati önrészekre és a kitűzött célok megvalósítására.
Képünkön: Szekó József Mohács polgármestere a testületi ülésen a költségvetésben szereplő fejelsztéseket részletezte.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...

