Mohács jelenlegi polgármestere ismét megpróbálkozhat az alpolgámester-választással

2019. december 18. szerda 15:54

Mohács jelenlegi polgármestere ismét megpróbálkozhat az alpolgámester-választással

Csorbai Ferencet, Mohács jelenlegi, szocialista polgármesterét immár képviselő-testületi határozat is kötelezi, hogy a csütörtökön esedékes ülésen terjessze elő javaslatát az alpolgármesterek személyére vonatkozóan. Azzal, hogy mindeddig nem választottak alpolgármestert Mohácson, mulasztásos törvénysértés követ el az önkormányzat, s a város érdekei is sérülhetnek. 

 

 

A legutóbbi, november végén tartott képviselő-testületi ülésen Csorbai Ferenc levetette a napirendek közül az alpolgármester megválasztásáról szóló előterjesztést, mondván, a „sűrű programjai miatt nem volt ideje ezzel a kérdéskörrel foglalkozni".

 
Azon az ülésen Pávkovics Gábor, a Fidesz városházi frakciójának vezetőjének interpellációja révén kiderült, hogy a kormányhivatal a mulasztásos törvénysértés miatt törvényességi felhívással élt, amelynek lényege, hogy intézkedési tervet kell készítenie az önkormányzatnak a jogsértő állapot megszüntetésére.

Pávkovics Gábor azt kérte ennek kapcsán Csorbai Ferenctől, hogy a decemberben esedékes képviselő-testületi ülésen terjessze elő az alpolgármesterek személyéről szóló javaslatot.

A jegyző javaslatára erről szavaztak is a képviselők, így már határozat is kötelezi a lépésre a szocialista városvezetőt.

Mindezek dacára kérdéses, hogy sor kerül-e pénteken erre.

Lapunk forrásai szerint a polgármester és az abszolút többségben lévő Fidesz-frakció között nem volt semmiféle egyeztetés, márpedig utóbbiak voksai nélkül - amennyiben Csorbai jelöltje számukra nem lesz elfogadható - nem tudnak majd dönteni a személyekről.

Korábban arról megállapodott a Fidesz-frakcióval, hogy Pávkovics Gábort jelöli alpolgármesternek.

Az akkor egyeztetésen Csorbai Ferenc jelezte azt is, hogy dr. Szigeti József személyében szeretné elérni egy külsős alpolgármestert megválasztását, azonban a nemzeti oldal képviselői erre a posztra őt alkalmatlannak tartják, így közölték, nem fogják támogatni. Ugyanakkor javaslatot tettek egy másik személyre.

Csorbai ennek dacára mégis jelölte dr. Szigeti Józsefet, akit a titkos szavazáson nem választottak meg, majd ennek ismeretében Pávkovics Gábor megválasztására már javaslatot sem tett, így róla nem is szavaztak a képviselők, így állt elő a jelenlegi helyzete.

A mulasztásos törvénysértésnek gyakorlati következménye nincsen, a kormányhivatal ilyen esetben nem élhet szankciókkal az önkormányzattal szemben.

Ugyanakkor a város érdekei sérülhetnek, hiszen Csorbai esetleges távollétében nincs, aki helyettesíthetné, másrészt az is nyilvánvaló, hogy az önkormányzat legmagasabb szintű képviseletét egyedül fizikailag sem tudja ellátni, például akkor, ha több fontos program is kezdődik egy időpontban.

 

EQM