Mohács jelenlegi, MSZP-s polgármestere MSZP-s alpolgármestert nevezett ki
2020. március 17. kedd 09:15

Bognár Sándor személyében újabb alpolgármestere van Mohácsnak, jelentette be közleményében az önkormányzat.
Azt írták, "a koronavírus miatt kihirdetett veszélyhelyzet elodázhatatlanná tette még egy alpolgármester megválasztását, mely tisztségre Csorbai Ferenc polgármesteri hatáskörben Bognár Sándor képviselőt nevezte ki.
Amint az az indoklásban elhangzott: az új alpolgármester kilencedik éve dolgozik eredményesen az infekciókontroll, azaz a fertőzésterjedés megakadályozása és a fertőzésmentesítés területén, ezen felül hasznos válságkezelési tapasztalatokkal, valamint értékes szakmai kapcsolatokkal is rendelkezik.
Hozzáértéséről, megbízhatóságáról cégvezetőként komoly referenciák tanúskodnak. Bognár Sándor a március 16-ai rendkívüli képviselő-testületi ülésen hangsúlyozta: a megbízatást csak a veszélyhelyzet idejére, a polgármestert tehermentesítendő, továbbá a mohácsi és a környékbeli lakosság minél hatékonyabb védelme érdekében vállalta", olvasható a dokumentumban.
Bognár Sándor az MSZP színeiben indult tavaly ősszel az önkormányzati választáson, a mohács 2-es számú választókerületben.
A körzetben a voksok elsöprő többségét Jaksics György szerezte meg, aki 658 szavazatot kapott (75, 72 százalék).
Bognár Sándorra 106-an szavaztak a körzetében, ami 12, 2 százaléknak felel meg.
Arra az önkormányzat közleménye nem tért ki, tiszteletdíjat is megállapított-e Csorbai Ferenc párttársa részére.
Képünkön: Csorbai Ferenc és Bognár Sándor a képviselők eskütételén.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Árhullám érkezik a Dunán, Mohácsnál...
- Műszaki hiba miatt késnek a vonatok a...
- Orbitális csalássorozat végére tettek...
- Új helyen működik a Mohácsi Kórház...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára,...
- Pizzát rendelt a lopott pénzből egy...
- Orbán Viktor: holnap eljön az igazság...
- A buszon sodort egy vidítót egy pécsi...
- Szenzáció! Világbajnoki címet...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...