Mohács: a helyi adók mértéke változatlan hagyását egyhangúan szavazta meg a testület
2013. november 30. szombat 13:10

A pénzügyi és a gazdasági bizottság javaslatát jóváhagyva döntött úgy a képviselő-testület a november 29-én tartott önkormányzati ülésén, hogy a helyi adókat a 2013-ra meghatározott összegben, azaz a jelenleg érvényben lévőt változatlanul hagyva vetik ki 2014-ben.
A városháza pénzügyi osztálya két változatban dolgozta ki az előterjesztésében a helyi adókra vonatkozó javaslatait. A táblázatok egyike a változatlan mértékű fizetési kötelezettséggel-, míg a másik átlagosan 2,29 százalékos díjtétel emeléssel számolt. A napirend kapcsán Pávkovics Gábor képviselő (képünkön) a gazdasági és pénzügyi bizottság együttes ülésén hozott döntést tolmácsolva jelentette be, hogy az adózás mértékének változatlan hagyását javasolják a testületnek.
Szekó József polgármester tájékoztatása szerint a helyi adókkal kapcsolatosan a testületi döntést előzetesen véleményezett megyei agrárkamara, a kereskedelmi és iparkamara, illetve a VOSZ is alapvetően a bizottságokhoz hasonló álláspontot alakított ki, s maga sem javasolja sem a vállalkozók, sem a magánszemélyek terhei növelését.
Mohácson tehát 2014-ben a különböző adótípusok sorában egyebek mellett marad az építményadó négyzetméterenként 263 forint, a hétvégi házak ingatlanadója pedig négyzetméterenként 900 forint. A kommunális jellegű adóknál nem változik a lakások esetében komfortfokozat és övezetenként az idén is fizetett összeg, sem a garázsonként kiszabott 2.400 forintos-, valamint az idegenforgalmi adóként a vendégéjszakánkénti 460 forintos díjtétel. Az iparűzési adó továbbra is 2 százalék lesz, illetve továbbra is adómentességet élveznek azok a vállalkozók, akiknek az éves árbevétele nem haladja meg a 2,5 millió forintot.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nem sikerült újraéleszteni, elhunyt a...
- Lángoló autó világította be a határt...
- A püspöki palota, a kincstár is...
- Három hónapja eltűnt egy fiú Baranyából
- Mohácson hadat üzennek a...
- Aknába zuhant férfi életét mentették...
- Kissé enyhül a forróság vasárnap,...
- Tragédia történt Baranyában: autóval...
- Több hatóság engedélyét kell...
- Újra dübörög a banda: ismét...