Mintegy 300 milliárdba kerül a mohácsi Duna-híd - Rövidesen lejár az ajánlattételi határidő

2023. november 21. kedd 12:12

Mintegy 300 milliárdba kerül a mohácsi Duna-híd - Rövidesen lejár az ajánlattételi határidő

November 23-án, azaz csütörtökön jár le a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építésének kivitelezésére kiírt pályázat ajánlattételi határideje, így, amennyiben az eredményesnek bizonyul, hamarosan kiderül, melyik cég nyeri el a beruházást. Lázár János az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának hétfői ülésén tartott tájékoztatóján azt mondta, az építkezés mintegy 300-320 milliárd forintba fog kerülni.

 

 

Néhány napon belül, egészen pontosan csütörtökön lejár a mohácsi  a mohácsi Duna-híd és a csatlakozó úthálózat építésére kiírt pályázat ajánlattételi határideje.

Ha a döntéshozók eredményesnek nyilvánítják, rövidesen eldől melyik cég nyeri el a megbízást.

Miután az engedélyes kiviteli tervek rendelkezésre állnak, ha meglesz a kivitelező, kezdődhet az építkezés - így reálissá vált az forgatókönyv, hogy még ebben a kormányzati ciklusban elindul a híd fizikai kivitelezése. Sőt, jó esély van arra is, hogy akár már jövő tavasszal elkezdődjenek a munkálatok.

Lázár János építési és közlekedési miniszter, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának hétfői ülésén - a Pesti Srácok beszámolója szerint - többek között azt mondta, hogy a Mohácsnál épülő híd a leghosszabb távú Duna-híd lesz a magyar hídépítés történetében.

Elmondása szerint a beruházás mintegy 300-320 milliárd forintba fog kerülni és érdemben fogja a déli régió (Baranya, Bács, Észak Vajdaság és Horvátország) közlekedési viszonyait befolyásolni.

 

 

 

Értesüléseink szerint hazai, költségvetési forrásból finanszírozzák a beruházást, így az elindításának nem függvénye, kapunk-e pénzt Brüsszelből, s az sem, hogy mikor.

 



A kiírás szerint az építkezést három szakaszra határolták: a csatlakozó úthálózat kialakítása a szigeti oldalon, illetve a városi oldalon, valamint maga a híd megépítése.

A munkák mindenütt lényegében egyszerre kezdődnek meg, a teljes befejezésre pedig a szerződés aláírásától számított ötven hónapja lesz a megbízást elnyerő cégnek.

Az 57-es főút M6-os autópályától Mohácsig, az újvárosi körforgalomig vezető szakaszát kétszer kétsávos úttá alakítják át, erre azonban mindössze 21 hónapja lesz a kivitelezőnek, azért, hogy így a mohácsi csata ötszázadik évfordulójára, 2026-ra már befejeződjön az építkezés a csatatér északi peremén, s munkagépek, forgalmi korlátozások ne zavarják a közlekedést, a méltó emlékezését.

Itt tehát a jelenlegi 2x1 sávos 57-es utat 2x2 sávos, osztott pályás főúttá építik át az említett újvárosi körforgalomtól az M6 autópályáig, arra le- illetve felhajtani kétsávos turbó körforgalomban lehet majd.

Mohács határától a hídig az építkezés befejezéséig szintén kétszer kétsávos út épül 2,7 kilométer hosszan a meglevő önkormányzati út nyomvonalán, annak elbontása után.

A szakaszon egy közút és iparvágányok felett futó két híd is épül, valamint egy kerékpáros aluljáró is a projekt része.

A Duna felett két ártéri és egy mederhíd készül, összesen 756 méter hosszúságban, szintén 2x2 sávos, osztott pályás útként épül, kerékpárút átvezetéssel.

A szigeti oldalon, Csátalja közelében az 51-es főúttól induló új, csaknem 20 km-es, 2x1 sávos utat építenek (amely a későbbiekben 2x2 sávos autóúttá fejleszthető) Újmohácsig. Ehhez az 51-es út kiinduló pontjában és Sárhát közelében körforgalmat is kialakítanak, míg Újmohácsnál csomópont készül 2x2 sávos, osztott pályás kialakítással.

M. B.