Minimálisan drágulnak idén a temetői és temetkezési díjak Mohácson
2017. január 30. hétfő 16:36

A köztemető fenntartásának megkönnyítése érdekében a képviselő-testület kettő százalékos emelést szavazott meg a temetői és temetkezési díjakra vonatkozóan 2017-re.
Tavaly az állapotfenntartás és javítás volt a Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Kft. feladata a temetővel, nagyobb fejlesztésre nem került sor. A hulladék begyűjtése és elszállítása, a fűnyírás és a karbantartás viszont folyamatos volt, illetve kétszer permetezték a fákat, a veszélyeseket pedig csonkolták és kivágták. Egy soron kripta alépítmények és járda is épült.
A társaság tájékoztatása szerint 2016-ban összesen 67 sírboltot nyitottak és 191 sírhelyet váltottak meg a temetőben. Helyben történő exhumálást hétszer, sírásást 67-szer végeztek. Sírkő fedlapot 17-szer vettek le és helyezték vissza, míg a sírkő lebontására és visszaállítására 25 esetben volt szükség. Tavaly tízszer kértek sírmélyítést, hatszor váltottak urnafülkét. Sírboltot tíz alkalommal ástak és építettek,illetve hatszor váltottak meg.
A jövőben továbbra is a még 2010-ben megkezdett jó színvonalú üzemeltetés és fenntartás lesz a városgazdálkodás célja, ezért a képviselő-testület megszavazta a köztemető műszaki üzemeltetési díjak átlagos 2 százalékos mértékű emelését.
Idén már többek között egy sírhelyet 25 évre bruttó 12 100 és 34 700 forint közötti árakon lehet megváltani, míg a sírboltot 60 évre 30 100-tól 49 700-ig terjedő árakon. Urnasír 60 évre legolcsóbban 65 900, legdrágábban 75 ezer forintért váltható parcelláktól függően, a kolumbárium tíz évre pedig 49 700 forintért.
Az általános sírásásért immár 27 300 forintot kell fizetnünk, sírboltot 17 400 forintért nyuthatunk, az urnaelhelyezés és előkészítés díja pedig 8 200 forintra emelkedik. A helyben történő exhumálás 24 100 forintba, a sírmélyítés 9 700 forintba, a sírkő lebontás és visszahelyezés 7800 forintba kerül. A sírkövekre vonatkozó további munkálatok díja is két százalékkal emelkedik.
A ravatal használatát bruttó 14 300 forintra szabályozták, míg az üzemeltető által biztosított szolgáltatás és létesítmények igénybevétele egyházi temetés esetén 6 600 forintra, polgári temetés esetén 19 900 forintra rúg majd a jövőben. A temetőbe való behajtás maximum 3,5 tonnás tehergépjárművel 1790 forintért lehetséges.
A temető-fenntartásához való hozzájárulás bruttó 1750 forint lesz egy napra és egy temetési helyre vonatkozóan.
K. A.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, kellemesen meleg nap vár...
- Vasárnap tetőzik a Duna Mohácsnál,...
- A nem visszaváltható palackokat is...
- Rossz hír az allergiásoknak:...
- Baranya Vármegyei Prima Díjjal...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Füstölni kezdett, majd kigyulladt egy...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Idegen pecások számára...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...