Minden eddiginél több farsangi csoport és árus lesz idén Mohácson
2015. február 01. vasárnap 18:49

Finisébe ért a busójárási előkészület a városban, s ugyan a busóink egyelőre az ország számos településén tűnnek föl, - hétvégeken ugyanis jó néhány csoportot „lízingelnek" a farsangi programot szervezők - de csütörtökhöz egy hétre már valamennyien itthon, teljes harci készültségben űzik a telet.
A múlt év szeptemberében hirdette meg az önkormányzat Busójárás idejére az árusítási lehetőséget és az október elsején jelentkezőkkel már azt kellett közölni, hogy nem tudnak helyet adni a részükre. A tavalyi 230 árussal szemben így is 250 számára biztosítják a placcot, ami azt jelenti, hogy nem csak a Deák térig, hanem innen tovább, a Dózsa György utca közepéig állnak majd idén a sátrak.
A napokban a városháza szakemberei bejárást tartottak, ellenőrizték, hogy az árusító helyekhez mindenütt biztosított legyen az elektromos áramra történő csatlakozás, illetve akinél szükséges, a vízvételi lehetőség. Az természetesen kikötése az önkormányzatnak, hogy a megadottnál nagyobb teljesítményű izzóknál, elektromos berendezéseknél nagyobb áramfelvevőket nem használhatnak, mert úgy járnak, mint 2004-ben: akkor ugyanis a túlterheltség miatt vasárnap este sötétség borult a főutcai sátrakra.
Az árusok zöme idén is kézműves- és népművészeti termékeket kínál, akiknek a soraiban a helyi és hazai készítők mellett erdélyiek is lesznek. Ők a főutcán, valamint a Vörösmarty utcában és a Busóudvarban kaptak helyet. Élelmiszert a korábbi évekhez hasonlóan a Szentháromság utcában és a Deák téren kínálnak, továbbá a körhintát is újra ez utóbbi helyszínen állíthatják föl.
Ami a busócsoportokat illeti: 2014-ben 38 csoportban ezernél több busó volt a farsangi forgatag főszereplője, idén eddig 44 busócsoport 1203 beöltözője regisztrált a rendezvényt szervezőknél. Ez a szám viszont még nem végleges, hiszen az egyetemisták, főiskolások, illetve a Mohácsról elszármazott, de Busójárásra hazaérkező beöltözők bizonyára szép számmal lesznek ebben az évben is.
Képünkön: több hazai város közül Pápa lakói is ízelítőt kaptak a Busójárásból és hozzá Versendi Kovács József és tamburásai tüzes ritmusú zenéjéből.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Rendkívüli testületi ülésen döntenek...
- Vár ránk a nyár, egy szál bikini is...
- Orbán Viktor: a háborút Oroszország...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Maradj rajta: Mohácson szombaton...
- Felgyújtotta az ország ikonikus...
- Az átlagosnál gyengébb szilvatermés...
- Egy hónapon át Kelenföld lesz a pécsi...
- Továbbra is a Duna hullámsírjában...
- Mutatjuk, merre járnak a NAV baranyai...