Melegítenek a busójárásra: az árusok körében már most óriási a túljelentkezés
2016. október 10. hétfő 09:34

Bár még messze van február 23-a, a busójárási előkészületek már megkezdődtek. A busócsoportok és a szervezők ezekben a napokban tartják első megbeszéléseiket, miközben a télűzésen árusítani szándékozók törik magukat a helyekért. Már most többen jelentkeztek, mint ahányan elférnek.
Az előző esztendőt is túlszárnyalva jelzik részvételi szándékukat azok a kereskedők, akik a következő busójáráson szeretnék kínálni portékájukat. A február 23-ától 28-áig tartó télűzésre már csaknem háromszázötven árus jelentkezett be. Ennyien biztosan nem települhetnek majd ki, mivel csak mintegy háromszáz kereskedő biztonságos elhelyezésére alkalmasak az erre kijelölt közterületek.
Mindemellett nem csupán fizikai korlátokról van szó: a pár éve elnyert UNESCO-s védnökség kötelezi is a várost arra, hogy csak a nívósabb, lehetőleg kézműves terméket kínáló kereskedőkkel színesítse a rendezvény forgatagát.
Újdonság lesz a következő Busójáráson, hogy a Deák téri mellett még egy nagyobb tömböt igyekeznek kialakítani az élelmiszer- és italárusítók számára: az úgynevezett „Gasztrokerengő" a Jókai utcában kap helyet, az Eötvös utcától a Kígyó utcáig bezárólag. A területet teljesen körbekerítik, amivel gasztroudvar-jelleget szeretnének neki kölcsönözni.
Mindeközben már ezekben a napokban megkezdődnek a programban érintett szereplők megbeszélései is. A szervezők a közeljövőben ülnek le először a busócsoportok vezetőivel és az érintett hatóságokkal, partnerekkel, hogy a hatnapos program részleteiről egyeztessenek.
Ami már most biztos: legközelebb is számos helyszínen, részint alkalmi színpadokon láthatjuk majd a különféle, döntően hagyományőrző produkciókat. Óriáskivetítőkről, LED-falakról szintén gondoskodik a város, hogy minél többen láthassák „közelről" is a csaknem nyolcvan program, műsor látnivalóit, érdekességeit.
Az évről-évre jelentősebb, immár több tízmilliós költségvetésű busójárás megtartásához minden esztendőben külső támogatásokat is igyekszik megszerezni városunk. Idén az önkormányzat a Nemzeti Kulturális Alap Turisztikai Fesztiválok Ideiglenes Kollégiumától, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumától egyaránt öt-ötmillió forintot nyert el, amelyet télűző-tavaszköszöntő népszokásunk megrendezéséhez használhat fel.
Forrás: Mohács önkormányzata - Fotó: MTI/Sóki Tamás
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon befűtenek: 34 fok is lehet...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Busszal ütközött egy autó Dunaszekcső...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Orbán Viktor: megszorítások helyett...
- Tűzhelyen felejtett olaj miatt...