Megvásárolja a projektcéget a Mohács-Hő Kft. a biomassza fűtőmű létesítéséhez
2013. május 30. csütörtök 18:21
Mohács képviselő-testülete a csütörtökön tartott tanácskozásán egyhangú szavazattal támogatta, hogy a biomassza fűtőmű létesítésére alakult projektcéget megvásárolja a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft. annak érdekében, hogy az alternatív fűtési lehetőség az eredetileg tervezettek szerint a szolgáltatásba bekapcsolható legyen.
Szekó József polgármester az önkormányzati ülésen az alábbi tájékoztatást adta e témával kapcsolatban: A teljes távfűtő hálózat korszerűsítése folyamatban van Mohácson. Az átfogó beruházás részeként tervezett volt egy biomassza fűtőmű létesítése is, amit a program szerint az e feladatra létrehozott Bioenergy-Duna Kft. pályázati támogatással készült megvalósítani, üzemeltetni, a termelt hőt pedig a gáz áránál 10 %-kal olcsóbban értékesíteni.
Idő közben a WIS Zrt. - amelynek a tulajdonában van a Bioenergy-Duna Kft. - jelezte, hogy a cégcsoport üzleti, gazdasági érdeke módosult, valamint a 672 milliót meghaladó összértékű, de 50 százalékban támogatott beruházáshoz a szükséges önerőt pénzintézeti hitelből a kedvezőtlen feltételek miatt nem tudják biztosítani, ezért a beruházásra létrejött projektcéget a zrt. megvásárlásra felkínálta.
- A projektcég megvásárlásával átvesszük a beruházás megvalósításának kockázatát, továbbá a fejlesztéssel járó finanszírozási kötelezettségeket, azaz a mintegy 365 milliós önrész biztosítását - hangsúlyozta a polgármester, majd az is kiemelte: „Ugyanakkor ha a programot az önkormányzat a Mohács-Hő Hőszolgáltató Kft.-vel közösen valósítja meg, azon túl, hogy a gáztól való kiszolgáltatottságunk csökken, a biomassza tüzelés teljes árelőnye nálunk maradhat. A biomasszából és gázból előállított hő arányát a tüzelőanyag árától függően szabadabban változtathatjuk, továbbá eséllyel pályázhatunk az önrész egy részének kiváltására az EU-s önerő alapból."
A képviselő-testület határozata értelmében a biomassza fűtőmű létesítéséhez szükséges önrésznek azt a hányadát, amit az említett alapból támogatásként nem kap meg a szolgáltató, részben finanszírozza a Magyar Fejlesztési Banktól felvett hitelből, amihez kézfizető kezességet vállal a város. Ezen kívül amennyiben szükséges, 100 millió forint kamatmentes kölcsönt is biztosít erre a célra az önkormányzat a Mohács-Hő Kft.-nek, amit egy év türelmi idő után 15 év alatt törleszthet vissza
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácson és környékén is pusztítják a...
- Ismét előbukkantak Mohács közelében a...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Nagy Tibor: a mohácsi halászlének...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...
- Hazaérkezett Magyarországra Kapu...
- Két baranyai tóba is pontyokból...
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Partnerség: Mohács hetedik...