Megvan a döntés: átadják az államnak a mohácsi központtal működő Baranya-Víz Zrt.-t
2022. augusztus 31. szerda 15:34
A Mohácson és Baranyában további 203 településen víziközmű-szolgáltatást végző Baranya-Víz Zrt. napokban tartott közgyűlésen információink szerint úgy döntöttek, élnek a lehetőséggel, s átadják az államnak a céget Ezzel nagy tehertől szabadulnak meg a jelenlegi tulajdonosok, az önkormányzatok, ugyanis a társaság komoly veszteséggel üzemeltethető, olyannyira, hogy idén például már hárommilliárd forintot kellene betenniük az érintett településeknek a közösbe.
A mohácsi központtal működő Baranya-Víz Zrt. 204 településen gondoskodik az ivóvíz-ellátásról és a szennyvíz elvezetéséről. A négy üzemigazgatósággal (Mohácson, Komlón, Szigetváron és Harkányban) rendelkező Zrt-nél mintegy négyszáz munkavállaló dolgozik.
Az árak befagyasztása ellehetetlenítették a bevételeik növelését annak ellenére, hogy kiadásaik évről évre nőnek.
A rezsicsökkentés bevezetése, 2011 óta jelentős mértékben emelkedtek a bérek, a vállalkozói díjak, az alapanyagok árai, most pedig az energiaárak drámai növekedése is hozzájárul ahhoz, hogy nyereségről egyáltalán nem lehet beszélni, olyannyira nem, hogy idén már hárommilliárd forinttal kellene hozzájárulniuk a tulajdonos önkormányzatoknak a cég működtetéséhez.
A halaszthatatlan felújítások tovább emelik a kiadásokat, a csőtörések számra évről évre növekszik, hiszen a vezetékek jelentős része 40-50 éves és ezért cserére szorul.
Mindezek okán - információink szerint - a Baranya-Víz Zrt. tulajdonosai teljes egyetértésben éltek a felajánlott lehetőséggel, s a céget átadják az államnak.
Ezzel nagyon nagy tehertől szabadulnak meg az önkormányzatok, mivel a cég egyre nagyobb veszteséget termel, s ez egyre komolyabb kiadást jelent a településeknek.
A kép teljességéhez tartozik, hogy a rendszerváltást követően a hálózatot és annak üzemeltetési jogát anno ingyen kapták meg az államtól az önkormányzatok, ez száll vissza most az államra.
Az érintett települések számára rendkívül kedvező, hogy az állam átvállalja az üzemeltetéssel járó kiadásokat, hátrány lehet viszont, hogy az esetleges hibák elhárításáról a jövőben már nem helyben hozzák meg a döntéseket, így előfordulhat, hogy ezeket a korábbiakhoz képest lassabban orvosolják majd.
A cég az államnak való átadásáról az érintett települések képviselő-testületeinek is jóvá kell hagyniuk, az erről szóló döntések várhatóan néhány napon belül megszületnek.
Képünk illusztráció, archív felvétel.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hűvös éj után napsütésesre fordul az...
- Vizsgálják a receptre felírható...
- Esküt tett az új mohácsi...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Csütörtökön tartja alakuló ülését...
- Elhagyott tárcából lopott pénzt egy...
- Romlanak a kilátások, egyre több...
- Nagybaracskán fogtak el egy német...
- Orbán Viktor: Brüsszel meg akarja...