Megújult a máltai szeretetszolgálat dél-dunántúli régiós központja Pécsen
2019. október 03. csütörtök 12:25

Befejeződött a Magyar Máltai Szeretetszolgálat (MMSZ) dél-dunántúli régiós központjának 300 millió forintból megvalósuló, hét éven át tartó felújítása Pécsen.
Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a csütörtöki ünnepélyes átadón emlékeztetett, a magyar kormány közel tíz esztendeje döntött úgy, hogy karitatív szervezet munkájának összefogásában segítséget nyújt és kiemelt támogatásukról gondoskodik.
A kabinet célja az volt, jelezte, hogy a segítségre szoruló emberek szervezettebb keretek között és gyorsabban kapjanak segítséget szerte az országban.
Felidézte: az Európai Unióban példa nélkül álló módon hat nagy és három kisebb karitatív szervezet számára 4,5 milliárd forintnyi pályázati támogatást biztosított a kormányzat az elmúlt években.
Ezzel egyrészt a szervezetek infrastrukturális fejlődését szerették volna segíteni, egyben lehetőséget kívántak biztosítani új raktárépületek építésére, új, az elesett emberek segítését szolgáló eszközök, felszerelések beszerzésére - hangzott el.
Képünkön: Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke beszédet mond az MMSZ megújult Dél-Dunántúli Régióközpontjának átadásán.
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már itt is a járvány: egy hét alatt...
- Na, vajon kik még mindig a...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...
- Így tartanak nyitva a boltok az...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Erdő Péter: legalább a Kisjézus...
- Szenteste napjától idén is...
- Mohácson és környékén drogot...
- Karácsony felé: A kis Jézuska itt van...

