Megrendítő könyvben dolgozza fel az író anyja rákbetegségét

2013. március 22. péntek 14:02

A mohácsi Schneider Lajos Alapfokú Művészetoktatási Intézmény rézfúvós szextettjének magas színvonalú produkciója adta meg az alaphangot ahhoz a hospice rendezvényhez, amelyet a Városi Könyvtárban tartottak.

A rendhagyó programon Balogh Robert pécsi író Hollandi mártás című könyvét is bemutatták a közel hetvenfős közönségnek. Volt köztük nyugdíjas és praktizáló orvos, ápoló, de jó néhány olyan beteg vagy családtag is, akik érintettek a témában. Leginkább mohácsiak jöttek el.

Az est kezdeményezője és egyik szervezője a Pécs-Baranyai Hospice Alapítvány Mohácsi Csoportja volt. A megyei szervezet elnöke, Dr. Csikós Ágnes nyitó beszédében a hospice- szolgálat lényegét ismertette, majd a fővédnök, Dr. Csizmadia Csaba mohácsi kórházigazgató főorvos osztotta meg gondolatait a közönséggel. Érdekes volt hallani Dr. Tóth Gábor hospice-orvos és Lukács Miklós a Pécsi Irgalmas Hospice Osztály ápolási igazgatójának tapasztalatait. Az alapítvány mohácsi csoportját Hauser Tiborné koordinátor mutatta be személy szerint is. A szakemberek és a gyakorlati segítségek lehetőségeinek ismertetése után került sor az író-olvasó találkozóra.

Balogh Robert pécsi író-költő a Hollandi mártás című könyvében saját élményeit vetette papírra. A regény a fiú és a haldokló anya szemszögéből mutatja be a rák végső stádiumát, s mindazt, hogy a halálos betegség tudatosulása, megélése miként csapódik le a családban.

Az Antoni Andrea előadóművésznő meleg hangján bemutatott részletek mindenkiben mély nyomot hagytak. A beszélgetés közvetlen volt a moderátor (Kovácsné Bősz Erzsébet a könyvtár vezetője) érdekes kérdéseket vetett fel. A végén élénk beszélgetésre került sor az íróval és a megjelent hospice-os szakemberekkel. Jó volt, hogy a jelen lévők megismerhették a városban dolgozó hospice-munkatársakat, segítőket, önkénteseket. Voltak, akik már aznap segítséget kértek és kapcsolatba kerültek a megfelelő szakemberrel...

Forrás: Mohácsi Városi Könyvtár