Megkéselt egy nő egy másikat Mohácson, majd megpróbált elmenekülni
2021. április 14. szerda 17:43

A rendőrség közlése szerint szerdán délután Mohácson, a Vörösmarty utcában egy vita során egy nő késsel megsebesített egy másikat az arcán. A támadót elfogták, előtte azonban még történt egy s más.
A rendőrség továbbiakat egyelőre nem közölt az esetről, mi mégis meg tudunk azonban osztani néhány részletet, ugyanis az elfogott nő a Facebookon élőben közvetítette a menekülését.
Az egészen elképesztő felvételen az volt látható, hogy a nő késsel a kezében kilép egy épületből, majd futásnak ered, miközben hosszú, összefüggéstelen monológokat mond.
Íme, a videó (a rajta szereplő személyek arcát kitakartuk, hangjukat eltorzítottuk):
Menekülése közbe szembetalálkozott az időközben riasztott rendőrökkel, azonban a felszólításukra sem állt meg.
Majd - még szintén a késsel a kezében - segítségért kiáltva bekéretőzött egy házba, ahova be is engedték.
A rendőrök utána menték, felszólították, hogy tegye le a kést, de erre nem volt hajlandó, ezért erőszakot alkalmazva elvették tőle, majd őrizetbe vették.
Képünk illusztráció.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Kapu Tibor szerint az űrben is...
- Anyakönyvi hírek: ők születtek és...
- Ezúttal Mohácson próbálják átverni az...
- Idegen férfi neszezésére ébredt egy...
- Egy négyemeletes lakóház szigetelése...
- Horvátország leghosszabb hídján is...
- Egy héten át tartó rendőrségi razzia...
- Újra felszáll a füst Mohácson,...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...