Még operát is énekel majd Rudán Joe a különleges karácsonyi koncertjén

2019. december 20. péntek 09:19

Még operát is énekel majd Rudán Joe a különleges karácsonyi koncertjén

A nagy sikert aratott tavalyi koncert után szombaton is fellép Rudán Joe a Kodály Központ színpadára. Igazán különlegesnek ígérkezik az esemény, hiszen a jól ismert dalok áthangszerelve csendülnek fel, a Kozármislenyben élő rocker pedig úgy tervezi, még operát is énekel majd. Vendégelőadóként kiváló zenészek érkeznek: a meghívottak között találhatjuk mások mellett Vikidál Gyulát, Kalapács Józsefet és Szűcs Antal Gábort. 


 

- Különleges előadásra készülünk zenésztársaimmal, barátaimmal közösen - kezdte az ismert baranyai rocker. - A dalokat újrahangszereljük, így egyedi hangzásban szólalnak meg az amúgy jól ismert szerzemények - tette hozzá.

Kiváló zenészek érkezésére lehet számítani. Fellép mások mellett Vikidál Gyula és Kalapács József, gitáron játszik Szűcs Antal Gábor és Závodi Janó. Ott lesz még a Vivat Bacchus együttes, és persze a Rudán Joe Band játékát is élvezheti majd a közönség. Az előadásban fontos szerephez jut - akárcsak tavaly - a vonósok, valamint a fúvósok játéka.

Meghívottak között két operaénekest is találhatunk.

- A tervek szerint Fodor Bernadett-tel és Szerekován Jánossal közösen operát éneklek majd. Ez számomra is egy teljesen új terep, korábban még nem próbálkoztam ezzel a műfajjal. Nagy kihívás lesz - fogalmazott Rudán Joe.

A koncertet tánccal is színesíthetik, hiszen mint megtudtuk, az elképzelések között szerepel egy moderntánc-stúdió meghívása. A művészek kifejezetten a felcsendülő dalokra koreografált előadásokat mutatnak majd be.

A koncert december 21-én, szombaton este hét órakor kezdődik a pécsi Kodály Központban.

 

Képünk a tavalyi eseményen készült.

Palotás Péter