Még idén befejeződik a Mohácsi Kórház szülészeti osztályának fejlesztése

2020. február 16. vasárnap 08:56

Még idén befejeződik a Mohácsi Kórház szülészeti osztályának fejlesztése

Egy nyertes pályázatnak köszönhetően csaknem hatvanhárommillió forintot fordíthatnak a Mohácsi Kórház szülészetének átalakítására, ahol tavaly is több mint félezer kisgyermek jött a világra. A beruházás eredményeképp két- és háromágyas, saját vizesblokkal ellátott kórtermek várják majd az édesanyákat, s a családbarát szülészet megvalósításház kapcsolódóan az osztály dolgozói közül többen is különféle képzéseken vesznek részt. 

 

 

 

Ugyan a sajtó egy része és a suttogó propaganda rendre azzal riogatja a mohácsiakat és azokat a nem helybeli kismamákat, akik a Mohácsi Kórházban szeretnék világra hozni gyermeküket, hogy bezárják a szülészetet, valójában ez nincs napirenden, sőt, az osztályon - ahol tavaly is több mint félezer kicsi látta meg a napvilágot - még ebben az esztendőben jelentős fejlesztéseket valósítanak meg.

Erre a célra mintegy hatvanhárommillió forintot nyert el egy pályázat révén a kórház.

A kivitelező kiválasztását célzó közbeszerzési eljárás lezárását követően még idén elkezdődő, s az év végéig be is fejeződő beruházás részeként a jelenlegi négy- ötágyas kórtermeket két- és háromágyasokká alakítják úgy, hogy minden szoba önálló vizesblokkal rendelkezik majd.

A fejlesztéssel lehetőség nyílik az úgynevezett rooming in rendszer alkalmazására is, így az édesanyák a nap 24 órájában együtt lehetnek újszülött babáikkal.

Az építkezés maga várhatóan hat hónapot vesz igénybe, az osztály azonban ebben az időszakban is folyamatosan működni fog.

A pályázat részeként az osztály dolgozói közül kilencen jelentkeztek különféle képzésekre, amelyen egyebek mellett korszerű szoptatási ismereteket sajátítanak el, amit aztán átadnak az édesanyáknak.

A kórház gyermekosztályán a szakrendelőben egyébként már tavaly novembertől pénteki napokon tíz órától dr. Vágási Judit laktációs szaktanácsadó, csecsemő- és gyermekorvos rezidens várja azokat az édesanyákat, akiknek valamilyen nehézsége adódik kisbabájuk szoptatásakor. A segítség ingyenes, amihez szükség esetén rendelkezésre áll a kórházban valamennyi szakorvosi ellátás is.

M. B.