Még el sem készült, máris tönkreteszik az autósok a díszburkolatot a Jókai utcában?
2014. június 05. csütörtök 15:56

A Jókai utcában még be sem fejeződött az új parkoló, illetve az ehhez kapcsolódó díszburkolatos szakasz kiépítése, szerdán már a Kígyó utcától a Gőzhajó utcáig végig a díszburkolatra fölhajtva álltak az autók.
A kivitelező feltehetően a piaci napon várható nagy forgalomra tekintettel az építési területet határoló szalagkorlátot lebontotta, mintegy lehetővé téve a pakolásra kijelölt részen a gépkocsik leállítását. Csakhogy valamilyen módon jelezni kellett volna, hogy meddig hajthatnak rá az új burkolatra a járművek. Ugyanis kivétel nélkül mindegyik sofőr alaposan bebújva a fák lombsátra alá, a gyalogosok és kerékpárosok részére kialakított, sérülékenyebb, a parkoló résznél kisebb teherbírású díszburkolatra hajtott föl.
Kár lenne már a jelentős beruházás befejezése előtt tönkretenni olajfoltokkal, autógumi nyomokkal ezt a megszépülő környezetet. Vagy ki kellene tiltani az építési területről a járműveket addig, amíg az utcabútorok, virágtartók nem állják majd útját a pilótáknak, vagy ezek kihelyezéséig bármi más módon tudatni, láttatni, hogy meddig van a parkoló.
Képünkön: a Jókai utcában a díszburkolatra álltak az autók.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Javult a MÁV-csoport pontossága...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Üveg van egy paradicsomszószban, meg...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...

