Mecsekpölöskén falunapoztak a komlói rendőrök
2019. július 01. hétfő 18:45

A komlói rendőrök a mecsekpölöskei falunapon tartottak bemutatót, illetve megelőzési tanácsadást.
A Komlói Rendőrkapitányság munkatársai szombaton a mecsekpölöskei falunapon várták az érdeklődőket. A rendőrségi bemutatót követően olyan játékos feladatokban vehettek részt a jelenlévők, ahol a megoldások olyan rendőri ajánlások voltak, amelyek arra mutattak rá, hogy hogyan védhetjük meg otthonunkat, gyermekeinket, személyes adatainkat.
A legkisebbeknek a KRESZ-horgászat során a gyalogos és a kerékpáros közlekedés szabályait elevenítették fel, a nagyobbaknak pedig a biztonságos internethasználattal, illetve a nyári szabadidő biztonságos és hasznos eltöltésével kapcsolatos kvízkérdésekkel készültek.
A felnőttek - szülők, nagyszülők - figyelmét az otthonaik és vagyontárgyaik védelmére hívták fel. Egy rövid kérdéssorra adott válaszaik alapján saját maguk is felmérhették, hogy valóban olyan eszközökkel, olyan módon védik-e az otthonukat, ami távol tarthatja az idegen behatolókat. A program során szó esett a vagyonvédelmi kamera alkalmazásáról is, amellyel nagyban növelhetjük otthonunk biztonságát.
Nagy sikert aratott az úgynevezett részegszemüveg bemutatása is, a lelkes kipróbálók megtapasztalhatták, hogy az ittasság hogyan befolyásolja érzékszerveink működését.
Szintén nagy érdeklődés kísérte a rendőrség felszereléseit bemutató standot, ahol „rendőrbőrbe" bújhattak a résztvevők, felpróbálhatták a protektort, és a lövedékálló mellényt.
A jó hangulatú rendezvény délelőttjén hasznos tanácsokat kaphattak kicsik és nagyok annak megerősítésére, hogy saját biztonságunk záloga a megelőzés, a kellő és körültekintő óvatosság.
Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nagyon durva baleset miatt lezárták a...
- Csodás látványban lehet részünk, ha...
- Jelentős lehűlés érkezik, visszaesik...
- A magyarországi hovátok ünnepét...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Elhunyt a pécsi szívklinika volt...
- Adócsökkentési megállapodást...
- Decemberben változik a menetrend,...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...

