Másodjára is nagyon bejött: jövőre várhatóan már kétnapos lesz a Dunamenti Halfesztivál
2018. július 22. vasárnap 12:52

Az éjszaka lecsapó eső sem tudta elrontani a II. Dunamenti Halfesztivál résztvevőinek a hangulatát, még akkor is több ezren mulattak a mohácsi utcákon. Illés Richárd, a Mohácsi Német Önkormányzat tagja, az esemény főszervezője szerint olyannyira jól sikerült, hogy a tervek szerint jövőre már két napon át tart majd a fesztivál.
Szabadtéri rendezvények esetén az egyik legnagyobb bizonytalansági tényező mindig az időjárás, nyáron ha nagyon meleg van, az a baj, ha vihar fenyeget, akkor meg az.
A szombaton rendezett II. Dunamenti Halfesztivál résztvevőit azonban sem előbbi, sem utóbbi körülmény nem tudta megzavarni, délutánra megteltek a halászlé és más halétkek főzésére kijelölt utcák.
- Bár nagyon nehéz megbecsülni a vendégek számát, de úgy gondolom, legalább ötezren voltak - nyilatkozta lapunknak Illés Richárd. Közülük nagyon sokan vállalkoztak főzésre is, harminc százalékkal több sörpadot foglaltak le az asztaltársaságok, mint tavaly.
Idén újdonságokkal is előrukkoltak a szervezők, ilyen volt például a halárusok utcája, ahol a mohácsi halászlé mellett különféle halból készült ételeket is megvásárolhatók voltak. A fesztivál egyik kiemelte résztvevője volt idén a Magyar Halkolbász Lovagrend, a Millenniumi Emlékmű környezetében kialakítottak egy nemzetközi halgasztro-udvart is.
Érkeztek halfőző mesterek a rendezvényre a többi között Szigetszentmiklósról, Kopácsról és Csúzáról, valamint Bezdánból is.
Újdonság volt az is, hogy akik akarták, megmérettethették halfőző tudományukat, zsűrizték az étkeket legkiválóbb halászlé, illetve legkiválóbb halétel kategóriában, valamint díjazzák a legszebben terített asztalt is. Az abszolút győztesnek járó vándorserleget egy évre a Mohácsi Polgárok Olvasóköre vihette haza.
A közönség szórakoztatásáról német nemzetiségi zenekarok és tánccsoportok, helyi együttesek, illetve Badár Sándor humorista és Wolf Kati gondoskodik majd. A programokat nem az időközben megérkezett eső, hanem az utcabál zárta.
- A vihar sem tudta elrontani a mulatozók kedvét, az esőben is nagyon sokan táncoltak tovább - mondta Illés Richárd. Hozzátette olyan jól sikerült a fesztivál, hogy terveik szerint jövőre már kétnapos lesz a rendezvény.
Máté Balázs - Fotó: Löffler Péter (archív)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- A Donnál harcoló, hős magyar...
- Négy városból is riasztották a...
- Csodás égi jelenségeket figyelhetünk...

