Már vághatjuk a centit: bő egy hónap, s máris itt a busójárás!
2023. január 05. csütörtök 09:44

Míg tavaly február 24-én kezdődött, idén pár nappal előbb, február 16-án indul a busójárás.
A mohácsi télűző népszokás időpontja természetesen nem hasra ütéssel dől el, a tavaszi napfordulót követő első holdtölte dátuma határozza meg, a húsvéttól visszafelé számított hetedik vasárnap farsangvasárnap, ami a mindig csütörtökön kezdődő, s kedden befejeződő busójárás tetőpontja.
Ebből adódóan tavaly február huszonnegyedikére esett a kezdőnap, idén pár nappal előbb, február 16-án indul a busójárás. (2024-ben pedig február 8-án.)
Egyébként ez az időpont nem számít rendkívülinek, sőt, arra is voltak már példák, hogy januárban kezdődött a télűzés, igaz, nem éppen sokszor: az utóbbi száz évben mindössze kétszer, legutóbb 2007-ben. Akkor január utolsó napjára esett a busójárás első napja.
Bár azt egyelőre természetesen nem tudni, milyen lesz akkor az időjárás, de a mostani tavasz dacára sem kizárt, hogy a busóknak nagyon bele kell majd „húzniuk", mivel február közepén akár még fagyos is lehet az időjárás.
M. B.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Nyoma veszett egy mohácsi nőnek,...
- Oszlopnak rongyolt egy autós...
- Fontos határidő közeleg, autósok...
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Szijjártó Péter: 2026-ban sem fogunk...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Szabad a vásár: Baranyában is mindent...
- Duplájára emelkedik jövőre a családi...
- Szilveszter előtt is akcióznak a NAV...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett

