Már megint vihar és eső ébresztette Mohácsot

2016. augusztus 17. szerda 09:41

Már megint vihar és eső ébresztette Mohácsot

Ismét viharos időjárásra ébredt Mohács és környéke, ám az előrejelzések szerint délután felszakadozik a felhőzet. Nagy meleg viszont nem lesz ma.

Barátságtalan időjárással köszöntött be a szerda Mohácson és környékén. Az utóbbi hetekben többször is volt példa erre, úgy tűnik az időjárás nem hazudtolja meg magát, s inkább reggel és délelőtt áztatja el a várost, semmint hogy zavarja az éjszakai pihenést. Különösen azok nem örülhettek a reggel óta kisebb szünetekkel tartó viharnak, akik munkába vagy egyéb elengedhetetlen elintéznivalójuk miatt indultak el otthonról. Félő, hogy a Mohács környéki kisebb településeken újból elárasztja az eső az utcákat, s a csatornák sem bírják el a vízmennyiséget. Csakúgy, mint korábban, ezúttal is várjuk a helyzetjelentést, fotókat, videókat az időjárásról.

 

 Éppen elég víz van a Korsós utca és a Bérkocsi utca kereszteződésében, hogy egy játékhajó gond nélkül ússzon a felszínén. A legkisebbek ilyen időben is feltalálják magukat. Fotó: Wallinger Róbert
 

 


Ilyen felhőtakaróval az égen a napnak esélye sincs előbújni. Fotó: Juhász Attila

 

A nagy mennyiségű eső és a vihar a tűzoltóknak is több munkát ad. A Bem utcában valószínűleg villám csapott egy családi házba, ezért a Mohácsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szere az épületet teljesen átvizsgálta, tüzet, füstöt ugyanakkor nem találtak.

Geresdlakra a véméndi katasztrófavédelmi őrsöt villámcsapás következtében megrongálódott tetőszerkezethez riasztották, akik megállapították, hogy egy használaton kívüli kémény betonfedlapját lökte arrébb a villámlás, és ez veszélyeztette a tetőt, ugyanakkor lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. 

Nem kell azonban tartani attól, hogy az egész napunkat elmossa az eső, az előrejelzések szerint ugyanis bár eleinte még sok lesz a felhő, és többfelé lehet zápor, zivatar, fokozatosan felszakadozik a felhőzet, egyre többfelé kisüt a nap, és elsősorban délen, délkeleten alakul ki zápor, zivatar. Zivatarok környezetében viszont erős vagy viharos széllökések is lehetnek.

Az esőzéseknek köszönhetően ma ne számítsunk nagy hőségre, a legmagasabb nappali hőmérséklet csupán 21 és 27 fok között alakul.

EQM