Már jövőre elkezdődhet az autópálya építése Bóly és Ivándárda között
2015. június 12. péntek 06:45

Általános megrökönyödést keltett, amikor tavaly kiderült, hogy törölték a 2018-ig szóló útfejlesztési tervekből az M60-as autópálya továbbépítését Pécstől a horvát határig. Csizi Péter, Pécs egyik országgyűlési képviselője szerint adminisztrációs hiba miatt került ki a programból a sztráda folytatásának a terve, amit azóta orvosoltak, s a beruházás így megvalósulhat. Jövőre elkezdődhet az M6-os meghosszabbítása is, Bóly és az országhatár között.
A Kémesen 2013-ban tartott kihelyezett kormányülésen foglalta határozatba a kabinet, hogy az M6/M60-as sztrádát Bólytól, illetve Pécstől továbbépítik a horvát határig.
Azt követően arról érkeztek hírek, hogy a beruházások előkészületei zajlanak, vagyis a dolog sínen van, így általános megrökönyödést keltett, amikor tavaly kiderült, a 2018-ig szóló útfejlesztési tervek között mégsem szerepel az M60-as folytatása, csak a Bóly és Ivándárda közötti szakasz megépítése. Szerencsére az ügy azóta újabb, méghozzá kedvező fordulatot vett: a Pécs és a kormány közötti létrejött megállapodás újra tartalmazza a sztráda továbbépítését a baranyai megyeszékhelytől.
- Adminisztrációs hiba miatt törölték a beruházást a programból - világított rá a történtek hátterére Csizi Péter, Pécs fideszes országgyűlési képviselője. - Az illetékes államtitkárság ugyanis csak azokat az építkezéseket vette figyelembe a terv összeállításakor, amelyek uniós támogatásokból finanszírozhatók, a nem ebbe a körbe tartozókat pedig nem. Ennek lett az a következménye, hogy törölték az M60-as továbbépítését. Ez hiba volt. Természetesen megértjük, hogy a költséges beruházásokhoz uniós forrásokat igyekszik felhasználni a szaktárca, azonban azt nem tudtuk elfogadni, hogy a hazai finanszírozású tervek közül is törölték a jelenleg Pécsett véget érő sztráda meghosszabbítását - tette hozzá.
Csizi Péter elmondta azt is, az előkészületek most új lendületet vehetnek. A politikus abban bízik, hogy a végleges nyomvonal kijelölését követően még ebben a ciklusban elkezdődhet a kivitelezés.
Ennél jóval hamarabb, akár már jövőre hozzáláthatnak az M6-os meghosszabbításához a szakemberek. A Bóly és Ivándárda közötti szakasz építésének megkezdéséhez szükséges dokumentumok elkészítésére kiírt pályázat eredményes volt, a megbízást elnyerő cégnek novemberig le kell szállítania a megvalósíthatósági tanulmányt, az előzetes régészeti feltárásra vonatkozó terveket és a környezeti hatástanulmányt.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már számlálják a szavazatokat - Így...
- Orbán Viktor: mi nem adjuk fel -...
- Halálos baleset miatt teljes útzár...
- Bombariadó miatt bezártak egy pécsi...
- Fél hétig már csaknem nyolcvan...
- Így választ országgyűlési...
- Szaharai por érkezik, saras eső hullhat
- Újra kitör a tavasz, napsütés, húsz...
- Országszerte kitisztult a levegő,...
- Így újul meg a Felszab: fórumon...

