Már igényelhető a téli rezsicsökkentéshez kapcsolódó támogatás a városházán
2018. augusztus 31. péntek 16:11

A polgármesteri hivatal Népjóléti Osztályán már igényelhető a téli rezsicsökkentéshez kapcsolódó támogatás. A természetbeni juttatásra azok jogosultak, akik nem gázzal fűtenek, illetve nem távfűtéses lakásban laknak, s korábban nem kapták meg a támogatást.
A támogatást igényelni kell, vagyis nem jár automatikusan. Az önkormányzatok dolga összegyűjteni a kérelmeket, tehát a polgármesteri hivatalba kell elfáradniuk az igénylőknek.
A bejelentések határideje október 15-e. Ezt követően az igényeket a Belügyminisztérium októberben összegzi és a kormány elé terjeszti, majd átutalja a szükséges forrást az önkormányzatoknak. Az önkormányzatok gondoskodnak a háztartásonként 12 ezer forint értékű tüzelőanyag biztosításáról, amint az igénylők a téli fűtési szezonban vehetnek át.
Lényeges tudnivaló, hogy csak az kaphat támogatást, aki eddig azt nem vette igénybe (vagyis az például nem, aki földgázt is használ a vegyes tüzelésű kazán mellett, és már megkapta a jóváírást). Erről az igénylőknek nyilatkozniuk kell, s mindezt a katasztrófavédelem is ellenőrizheti.
A téli rezsicsökkentéshez kapcsolódó eljárás keretében igénybejelentő nyilatkozatot tehetnek azon háztartások lakói, akik a téli rezsicsökkentésben korábban nem részesültek; vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő (tűzifa, szén, propán-bután palackos gáz, propán-bután tartályos gáz, fűtőolaj vagy pellet/brikett) fűtőanyagot használnak.
A kizárólag elektromos fűtési móddal rendelkező háztartások nem jogosultak az igénybejelentésre.
Az egyszeri, természetbeni támogatásra irányuló bejelentést a lakosok a Polgármesteri Hivatal Népjóléti Osztályának 16/A irodájában tehetik meg.
Ügyfélfogadási idő:
hétfő 8.00-12.00, 13.00-16.00,
kedd 8.00-12.00, 13.00-17.00,
szerda 8.00-12.00 óráig
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Sombereken, egy családi házban...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Lebukott a fiatal szigetvári bolti...

