Már csak néhány szabad álláshely van a vágóhídon - hívja fel a figyelmet Szekó József
2016. szeptember 01. csütörtök 13:32

Októberben elindul a próbaüzem a mohácsi vágóhídon. Szekó József, Mohács polgármestere hírportálunknak nyilatkozva úgy fogalmazott, információi szerint már csak mintegy öven szabad álláshely van az üzemben, ezért azoknak a mohácsiaknak, akiknek a tervei között szerepel, hogy a vágóhídon dolgozzanak, érdemes igyekezniük a jelentkezéssel.
Októberben indul a próbaüzem a több mint 21 milliárd forintos beruházással megvalósuló mohácsi vágóhídon, amely várhatóan 2017 elején kezdi meg az üzemszerű termelést, közölte csütörtökön a Magyar Távirati Iroda.
A társaság tájékoztatása szerint a 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzem építési és gépészeti munkáinak költsége meghaladta a 12 milliárd forintot. A vágóhíd teljes felfutásával több mint 550 embert foglalkoztat majd.
Az üzemben belföldi értékesítésre szánt előhűtött tőkehúsrészeket és csomagolt húsokat, valamint távol-keleti exportra szánt fagyasztott húsárút állítanak majd elő.
Évente egymillió sertésnek a legszigorúbb élelmiszer-biztonsági és higiéniai elvárásoknak megfelelő vágását és feldolgozását tervezik.
2018-ra jár csúcsra
Az egyes híradásokban közöltekkel ellentétben információm szerint nem igaz, hogy nem jött össze az üzem elindításához szükséges létszám - fogalmazott a Mohácsi Újság.hu érdeklődésére Szekó József, Mohács polgármestere. - Éppen ellenkezőleg, úgy tudom, hogy már csak kevés, mintegy ötven szabad álláshely van. Értesüléseim szerint sok mohácsi is jelentkezett, s kapott is állást, egy részük azonban nem vállalta azt, hogy a betanulás egy-kéthónapos ideje alatt ingázzon Pécs és Mohács között, holott az utaztatásukat is megoldotta volna a cég. A polgármester hozzátette azt is, ebből következően előfordulhat, hogy mohácsiak helyett máshonnan érkező jelentkezőkkel töltik fel a még szabad álláshelyeket, akik vállalják az utazást is.
- Szeretném felhívni azoknak a mohácsiak figyelmét, akiknek a tervei között szerepel, hogy a vágóhídon helyezkedjenek el, ne halogassák a jelentkezésüket - jelentette ki Szekó József.
A polgármester megjegyezte azt is, az önkormányzatnak továbbra is szándékban áll, hogy jelentős mértékben csökkentse a közfoglalkoztatottak számát a városban, mivel a nyílt munkaerő-piacon is egyre több mohácsi találhat állást.
M. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat, késnek a járatok a...
- Bayer Zsolt a Tisza állítólagos...
- Jelentkezőket várnak a...
- Orbán Viktor: 800 milliárd dollár nem...
- Már csak néhány hét, s indul a...
- Nagyon enyhe és a tizedik...
- Nem veszik el az éves kedvezményes...
- Pécsett sem kifogástalan a levegő...
- Szórakozni indult, majd eltűnt egy 15...
- Egy mohácsi család lepte meg a...

