Majd' tízmilliárd forintból gazdálkodhat ebben az esztendőben a mohácsi önkormányzat
2020. február 15. szombat 10:03

Pénteken ülésezett a mohácsi képviselő-testület, a tizenöt tárgyalandó napirendi pont közül kiemelkedett az idei évre vonatkozó költségvetési rendelet elfogadása. A tanácskozást követően ünnepélyesen is felavatták Trischler Ferenc szobrászművész busószobrait, számolt be a bama.hu.
A költségvetési tervezetből kiderült, hogy bár Mohács lélekszáma tavaly tovább apadt, ennek ellenére az ipari parkba betelepülő vagy a fejlődő és egyre jelentősebb adót fizető vállalkozásoknak köszönhetően emelkedik a helyi iparűzésiadó-bevétel, ami egyre magasabb egy főre jutó adóerő-képességet jelent. Ezzel párhuzamosan azonban csökken az állami támogatás mértéke is.
A büdzsé főösszege 9,8 milliárd forint, működésre 3,4 milliárd (ebből 1,1 milliárd megy bérekre), fejlesztésekre 6,4 milliárd forint jut. A helyi adókból 1,4 milliárdos bevételre számítanak.
Pávkovics Gábor alpolgármester elmondta, hogy a város intézményrendszere az ötödére zsugorodott, mégis magasabb költségvetéssel számolnak, aminek az a magyarázata, hogy lényegesen több fejlesztési forrást tudnak felhasználni.
Az ülés után avatták fel ünnepélyesen a Pécsi úti körforgalomban Trischler Ferenc szobrászművész alkotását. A háromalakos szoborcsoport busókat mintáz, akik terelő, üdvözlő mozdulattal köszöntik a városba érkező autósokat.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Decemberben változik a menetrend,...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ezen a napon robbant fel...
- Jól halad Magyarország tengeri...

