Majd' negyvenmilliót nyúlt le egy konyhaszekrényből egy baranyai páros
2023. május 16. kedd 10:56

A Pécsi Járásbíróság hétfőn elrendelte egy férfi és egy nő letartóztatását egy hónapra jelentős értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntettének alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2023. január 17-én egy Baranya megyei falu egyik házának konyhaszekrény fiókjában található fém kazettát felfeszítették, majd abból eltulajdonítottak 36.700.0000 forint készpénzt, valamint aranyékszereket 500.000 forint értékében, és a rongálással 3.000 forint kárt okoztak.
A gyanúsítottak büntetlen előéletűek, őket nemzetközi elfogatóparancs alapján a határon túlról állították elő, a terhükre rótt bűncselekmény kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Alaposan tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, bizonyítási eszköz, vagyonelkobzás alá eső vagyon elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást, így a bíróság a letartóztatásukat elrendelte.
Az ügyész a bíróság végzését tudomásul vette, a gyanúsítottak fellebbezést jelentettek be szabadlábra helyezésük érdekében. A határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Vontatóval ütközött egy autó a...
- A mohácsi gimi csapata nyert az...
- A házasság témájával folytatódnak az...
- Üveggel, husánggal, támadt egy páros...
- Szerdától 2, 3 millió ember számára...
- Lesodródott az útról és árokba borult...
- Egyelőre nem nyitott ki a pécsi...
- Szikével támadt egy férfi egy másikra...
- Ködös, hűvös, borult nap vár ránk kedden
- A mohácsi sebész, dr. Takács József...

