Lugio Napok: Mohácsról is érdemes átugrani a hétvégén a szomszéd Dunaszekcsőre
2014. július 15. kedd 17:08

Az ókori kalandtáborral már kedden megkezdődtek Dunaszekcsőn a Lugio Napok, pénteken és szombaton pedig a Castor és Pollux Fesztivál programjain bárki bepillantást nyerhet az antikvitás, az ókori kultúra hétköznapjaiba. Legionárius és lovas felvonulás is lesz.
A faluban már megkezdődött, s egészen szombat estig tartanak a Lugio Napok eseményei. Szerdán volt a Szekcsőn táborozó diákcsapatok ókori kalandtúrájának első napja. Az ország minden részéből érkezett gyerekeket időutazásra invitálják a szervezők: a római hagyományok közül régészeti, gasztronómiai, és numizmatikai ismeretekkel gazdagodhatnak.
A hét során többek között ókori divatbemutatót, fáklyás felvonulást, esténként pedig koncertek is tartanak.
A Castor és Pollux Fesztiválra pénteken és szombaton újra több ezer vendég érkezésére számítanak a szervezők, nyilván Mohácsról is sokan veszik majd az irányt Dunaszekcső felé. A rendezvények fő célja az ókori kultúra keresztmetszetének bemutatása, a közönség számára is átélhető, fogyasztható módon, korhű ruhákba öltözött emberekkel, környezettel.
Kétezer év történelem
A mai Dunaszekcső területén az I. században kőerődöt építettek a rómaiak, mely később nagy településsé nőtte ki magát. A Lugio nevet viselő település, valamint a Duna bal partján épült contra Florentia jelentős szerepet töltött be Pannonia védelmében, a limes fenntartásában.
Szombaton már reggel kilenckor elkezdődnek a programok, az ókori mesterségek műhelytitkaiba is bepillanthatnak az érdeklődők, gladiátor- és harci bemutatót is tartanak, a gyermekek pedig korabeli asztali játékokat is kipróbálhatnak.
Este hattól a Dunaszekcsői Fúvószenekar koncertezik, amit musical-est követ, majd a CSIT zenekar is zenél.
A belépők hétszáz forintba kerülnek, a diákoknak ötszázat kell fizetniük, hat év alatti gyerekeknek ingyenesek a programok.
B. M - Fotó (www.lugio.hu)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

