Letették a Széchenyi iskola alapkövét - 2026-ig újabb beruházások valósulnak meg Mohácson

2020. augusztus 05. szerda 16:05

Letették a Széchenyi iskola alapkövét - 2026-ig újabb beruházások valósulnak meg Mohácson

A következő tanévben teljes egészében felújított és átépített iskolába léphet be a Széchenyibe járó több száz mohácsi és környékbeli diák. A pályázati és kormányzati támogatásból most induló, több mint egymilliárd-százötvenmillió forintba kerülő beruházás alapkövét a szerdán rendezett ünnepségen helyezték el az iskola udvarán. Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője az eseményen arról beszélt, hogy a mohácsi csata 500. évfordulójáig, 2026-ig hasonló, sőt ennél nagyobb léptékű fejlesztések is megvalósulnak a városban. 

 

 

A Mohács Térségi Általános Iskola székhelye, a Széchenyi István Általános Iskola eredetileg is iskolának szánt épületének 1896-os átadása óta nem esett át ilyen mértékű felújításon, átépítésen, mint amilyen most következik: a létesítmény új részekkel gyarapodik, a meglévő épületeket pedig ától cettig újjávarázsolják.

Az egy évig tartó építkezés több, mint egymilliárd-százötvenmillió forintba kerül, ami pályázati- és kormányzati támogatásból jött össze.

A szerdán rendezett ünnepélyes alapkőletételen Käszné Lebő Zsuzsanna, a Mohácsi Tankerület vezetője köszönetet mondott a beruházás előmozdításában segítséget nyújtóknak, így mások mellett a tervezőknek, a közbeszerzési pályázat lebonyolítóinak, a térség országgyűlési képviselőinek, akik segítettek az állami többletforrás kijárásában, miután kiderült, hogy az eredetileg megítélt összeg az építőipari árak emelkedése miatt nem lenne elegendő a tervezett munkálatokra.

Käszné Lebő Zsuzsanna külön is kiemelte Mohács néhai polgármestere, Szekó Jószef szerepét, aki támogatása mellett gyakorlati tanácsokkal is szerepet vállalt a beruházás előkészítésében.

A tankerület vezetője beszédében kitért rá, többen is felvetették, miért nem kezdődött meg tavasszal az építkezés, amikor a járvány miatt amúgy is zárva volt az iskola. (A Széchenyibe járó diákok a szeptemberben kezdődő tanévet a város más oktatási intézményeiben töltik.) Kifejtette, szerették volna siettetni a beruházás elindítását, a kötelező lépcsőfokokat azonban nem lehet kettesével megugrani, olyannyira nem, hogy az utolsó pecsét gyakorlatig egy hete került rá a papírokra.

A rövidesen megkezdődő építkezés során az iskola meglévő főépület felújítják: a tetőzetet és a régi nyílászárókat korszerűekre cserélik. A termeket és a folyosókat kifestik és új padozatot is kapnak, a fűtést korszerűsítik.

A „kis tornaterem" teljesen megújul, új szárny épül annak déli és északi oldalán, ahol új közösségi tereket, termeket alakítanak ki.

Az intézmény új bejáratot kap az udvar felől, az „U" alakú épületet egy új szárnnyal bővítik, annak földszintjén aula kap helyet, amivel az épületből eddig hiányzó közösségi teret pótolják.

A nevelőtestületi szoba, az igazgatás-titkárság irodái az udvari épület rossz állagú részének (mai technika termek) helyére tervezett új szárny emeletén kapnak helyet. Ennek földszintjén helyezik el a szintén felújítandó tornaterem kiszolgáló helyiségeit és az orvosi rendelőt.

A főépület emeletén, az aula fölött tantermet építenek, a természettudományi szaktantermet-labort, a szertárt teljesen felújítják.

Az új udvari bejárat előtti lépcsőzetet pedig úgy építik át, hogy az rendezvénytérként is működhessen. Az udvart is teljesen felújítják, új burkolatot kap, megszépülnek a zöldfelületek és utcabútorokat helyeznek ki.

Az Ifjúsági Centrum épületében is lesznek felújítási munkák, a három épületrészt közlekedőkkel kötik össze, hogy házon belül át lehessen menni egyikből a másikba.

A szerdai ünnepségen dr. Hargitai János, a térség kereszténydemokrata országgyűlési képviselője arról beszélt, hogy a nemzeti emlékezetpolitika kiemelt eseménye lesz a mohácsi csata ötszázadik évfordulója 2026-ban. Addig több, az iskola felújításához hasonló, sőt, annál jóval nagyobb léptékű fejlesztés is megvalósul Mohácson.

- Ahogy a csata, annak következményei is egész Közép-Európát érintették, a kerek évforduló is európai figyelmet kap. Mohács, s vele Kelet-Baranya falvai középpontba kerül majd - fogalmazott Hargitai János. - A Mohács 500 elnevezésű terv részletei még kidolgozás alatt állnak, arról már Orbán Viktor miniszterelnökkel is egyeztettem, biztos vagyok abban, hogy ez óriási lehetőségeket tartogat a város és térsége számára.

A nemzeti oldal politikusa lapunknak korábban adott nyilatkozata szerint az évforduló kapcsán új filmek, tudományos publikációk, könyvek születhetnek, de arra is szükség van, hogy új turisztikai attrakciók is készüljenek. Úgy fogalmazott, jó esély van rá, hogy 2026-ig befejezzenek egy majd' száz esztendeje félbehagyott építkezést. Akkor tették le ugyanis a Fogadalmi Emléktemplom alapkövét, az épületet azonban máig nem fejezték be, hiányzik a tornya.

A templom befejezése mellett a Mohácsi Nemzeti Emlékhely újabb rekonstrukciója is szerepel a tervek között, valamint egy új múzeum megnyitása is, ahol a csatához kötődő tárgyi emlékeket mutatnák be egy helyen, a kor követelményeinek mindenben megfelelő formában.

M. B. - Fotó: Löffler Péter