Letartóztatta a bíróság a sombereki drogterjesztőket
2018. szeptember 14. péntek 13:27

A Pécsi Járásbíróság 2018. szeptember 14-én elrendelte egy sombereki és egy hosszúhetényi férfi letartóztatását egy hónapra termesztéssel elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint mindkét gyanúsított kannabiszt termesztett. A gyanúsítottaktól összesen 57 kannabisz növényi tő került lefoglalásra.
A gyanúsításban szereplő bűncselekmények jelentős tárgyi súlyára, a kiszabható büntetés mértékére figyelemmel feltehető, hogy a gyanúsítottak, szabadlábon hagyásuk esetén megszöknének, elrejtőznének, illetve az eljárásban résztvevő egyéb személyek befolyásolásával, megfélemlítésével, vagy tárgyi bizonyítási eszközök megsemmisítésével, elrejtésével veszélyeztetnék a bizonyítást.
A bíróság határozata nem végleges.
Az elsőrendű gyanúsított védője az ülésen nem volt jelent, ezért a végzés ellen az ülést követő három napon belül fellebbezést jelenthet be, míg a másodrendű gyanúsított védője fellebbezett a bíróság határozata ellen.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Sombereken, egy családi házban...
- Orbán Viktor: megnyerjük a...
- Itt a naptár: ezen a nyáron sem...
- Kamionnal ütközött egy autó a 6-os...
- Kvízre invitálják a fiatal baranyai...
- Napsütéses, szép napunk lesz szerdán is
- Bioreaktort, robotsebészeti rendszert...
- Nyitva lesznek a kormányablakok a...
- Súlyosabb büntetést kérnek a pécsi...
- Tovább emelkedtek az üzemanyagárak...

