Letartóztatásba helyezett két komlói tolvajt a bíróság

2019. június 28. péntek 16:50

Letartóztatásba helyezett két komlói tolvajt a bíróság

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte két komlói férfi letartóztatását egy hónapra, társtettesként nagyobb értékre, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás bűntette, egyikük vonatkozásában még további jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer birtoklásának bűntette, míg a másik gyanúsított vonatkozásában további lőszerrel visszaélés bűntette alapos gyanúja miatt. 

 

 

A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsítottak 2019. március 19-én 19 óra és március 20-án 8 óra közötti időszakban, az éjszakai órákban, a garázskapu feltörésének módszerével, jogtalanul behatoltak egy komlói garázsba, ahonnan 1.700.000 forint értékben motorkerékpárokat, elektronikus navigációs eszközt, motoros csizmát, bukósisakokat és egyéb használati tárgyakat tulajdonítottak el. A rongálással 30.000 forint kárt okoztak.

A nyomozó hatóság 2019. június 25-én az egyik gyanúsított férfi lakásán szemlét tartott. Ennek során a lakásból jelentős mennyiségű kábítószergyanús anyagot - fehér port, növényi származékot - , kábítószer fogyasztáshoz és terjesztéshez szükséges eszközt foglaltak le.

A másik gyanúsított garázsában és lakásában tartott házkutatás során összesen 148 db - engedély nélkül tartott - lőszert, továbbá a lopásból származó tárgyi bizonyítékokat foglaltak le.

Forrás: Pécsi Törvényszék