Lecsukták a csaló ablakost, rengeteg embert átvert
2020. február 13. csütörtök 19:10

A Pécsi Járásbíróság csütörtök elrendelte egy pécsi férfi letartóztatását jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi 2017. augusztus 2. és 2019. október 4. közötti időszakban főleg Pécsett és a környékbeli településeken, illetve egy alkalommal Tolna megyében is nyílászárók cseréjére, beépítésére, szerszámgépek vagy építőanyag vásárlására, árnyékolástechnikai termékek tovább értékesítésére kötött szerződéseket, melyeket nem teljesített.
A szerződésekkel kapcsolatban, a felvett előlegekkel összesen huszonegy sértett sérelmére csaknem 32 millió forint kárt okozott.
A gyanúsított terhére rótt bűncselekményeket a törvény kettőtől tizenkét évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.
Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított a büntetőeljárásban elérhetetlenné válna, illetve újabb bűncselekményeket követne el.
A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbeztek, ezért a határozat nem végleges.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Halálos lakástűz Baranyában: idős...
- Mohácsra érkezik Orbán Viktor, már...
- Decemberben változik a menetrend,...
- TCR World Tour: Michelisz Norbert a...
- A Mohácsi Kórház két osztályán...
- Nézze meg, hol bukkannak fel biztosan...
- Évtizedek óta hűségesen szolgáló...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ezen a napon robbant fel...
- Jól halad Magyarország tengeri...

