Lánctalpas markolót próbáltak lenyúlni Véménden, a tulaj vette észre, hogy szökik a munkagép
2018. április 18. szerda 15:30

Egy férfi hétfőn 9 óra körül arról tett bejelentést a rendőrségre, hogy a Véménd külterületén leállított lánctalpas markolóját egy trélerrel próbálják meg eltulajdonítani.
A férfi elmondta, hogy éppen traktorjával közlekedett Véménden, majd észrevette, hogy markolója a domboldalról halad lefelé, valamint a lefelé vezető földúton egy másik kisteherautó megy előtte, lent pedig egy tréler várakozott.
Az útkereszteződéshez érve eléjük állt, és kérdőre vonta a kisteherautó sofőrjét, aki erre azt mondta, hogy egy cégtől vásárolták a markolót, és azt viszik el. A sértett ezután elmondta, hogy ezt erősen kétli, merthogy ő a tulajdonosa. Visszament traktorhoz a telefonért, a férfi pedig visszaszállt a kocsiba, menet közben felvette a munkagép vezetőjét is, majd elhajtottak.
A rendőrök még aznap elfogták az elkövetéssel gyanúsítható 23 éves bátaszéki férfit, és annak 45 éves alsónyéki társát, majd előállították őket a Mohácsi Rendőrkapitányságra.
Ellenük lopás bűntett elkövetése miatt nyomoz a Mohácsi Rendőrkapitányság.

Forrás: BMRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Csaknem végzett két testvér egy...
- Ragadozók tízezreit telepítették...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Édesanyja adataival bizniszelt mobilt...
- Vita a partfalról és a Szent János...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Széchenyi tér, parkolóház, Csatatéri...
- Bánki Erik majd' negyven év után...

