Különös gólyapusztulás történt a vejti templom tornyában
2018. június 03. vasárnap 14:03

Olyan szűk helyre esett a kupola nélküli templom tornyában egy gólya, hogy onnan nem volt számára kiút.
A történet gyökerei évekkel korábbra nyúlnak vissza - olvasható a Magyar Madártani Egyesület baranyai csoportjának hírlevelében. Az Ős-Dráva Program keretében 2015-ben kezdték el Szaporcán és Vejtiben a református templomok felújítását. A kivitelező cég azonban fittyet hányva minden természetvédelmi előírásnak, nemes egyszerűséggel ledobta a tornyokon található gólyafészkeket - állítja az egyesület.
Az eseteket - folytatódik a beszámoló - bejelentették a természetvédelmi hatóságnak, amely nem vonta felelősségre a céget, ellenben tájékoztatta a fokozottan védett madarakért is felelős állami szervet a helyzetről. Ez utóbbi a helyi önkormányzat segítségével a szaporcai templom oromzatára fészektartót helyezett ki a felújítás befejezése után, melyet a következő tavaszon el is foglaltak a gólyák.
Vejtiben azonban más a helyzet, ugyanis menet közben elfogyott a renoválásra
előirányzott összeg - írta az egyesület a hírlevélben. A toronysisakot még 2015 őszén leemelték a helyéről, és hozzáfogtak egy új szerkezet elkészítéséhez, amit a pénzhiány miatt rövidesen abbahagytak. Ez a félbehagyott toronysisak a mai napig is ott áll a templom előtti téren.
A Baranya Megyei Közgyűlés elnöke még 2016-ban arról tájékoztatta a természetvédelmi hatóságot, hogy a munkák folytatásához szükséges pénz rövidesen rendelkezésre fog állni, és a toronyra fészektartót is felszerelnek majd. Azóta eltelt két év, és minden maradt a régiben.
A torony tetejét úgy-ahogy lefedték, hogy védjék a belső részeket az időjárás viszontagságai ellen, de ez nem bizonyult elég hatékonynak. A hónap elején egy gólya nosztalgiázott a templomon fészkelőhelyet keresve, de nem volt elég elővigyázatos, ezért belezuhant a harangok alatti toronyrészbe. Kirepülni nem tudott a szűk helyről, s mire a helyiek felfedezték a vergődő madarat, már annyira legyengült, hogy életét nem lehetett megmenteni.
Képünkön a vejti templom látható.
EQM - MME - Fotó: MME/Bank László
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Kedden jön az enyhülés, előtte még...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Lázár János: az autópálya-hálózatot...
- Ónos eső miatt adtak ki...
- Nézőpont Intézet: egyre valószínűbb a...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Fészáz esztendeje működik Mohácson a...
- Februárban dupla nyugdíj érkezik, és...
- Jön a Vince-napi bormustra, a...
- Négy városból is riasztották a...

