Külföldi és hazai fellépések egész sorát vállalta ezen a nyáron is a Zora Táncegyüttes
2014. július 14. hétfő 17:29

Alig értek haza Bosznia-Hercegovinából a mohácsi táncosok, lassan pakolják újra a népviseleteket, hogy Keszthelyen mutatkozzanak be a közönségnek, aztán a helyi, augusztusi nagyszabású Nemzetközi Néptánc Fesztiválig még a környékbeli településeken is tapsolhatnak nekik, majd szeptemberben újra egy horvátországi fellépésre indulnak.
Komoly áldozatot vállalnak a tánccsoport tagjai azért, hogy Mohács jó hírét vigyék szerte az országban és a határainkon túl is. Azon kívül, hogy időt szakítanak a rendszeres próbákra, nem kevés munkával jár a különböző produkciókhoz illő népviseletek rendben tartása, míg főleg a külföldi utak az anyagi hozzájárulásuk nélkül nem is jöhetnének létre.
Darazsacz Istávn, a Zora Táncegyüttes vezetője általában a gondokról nem tesz említést, a fellépésekről annál szívesebben tájékoztat. Most például örömmel újságolta, hogy fergeteges sikert arattak Bosznia-Hercegovinában a Siroki Brijegben rendezett fesztiválon, ahol tíz együttes között meghívottként horvát tánccsokrukkal hódították meg a közönséget. Az ottani táncosok a fellépésüket 2015-ben Mohácson viszonozzák.
- Július 19-én Keszthelyre utazunk, ahol felkérést kaptunk a rendezvénysorozatuk keretében egyórás műsor előadására. A negyvenöt fős csoportunk horvát és makedón táncokkal készül, de már próbálunk a mohácsi fesztiválra is. Szeptemberben a horvátországi Brács-szigeten várnak bennünket, egy ezerfős fesztivál résztvevői lehetünk - sorolta a közeli időszakok jelentősebb fellépéseiket Darazsacz István.
Képünkön: a Zora táncosai Bosznia-Hercegovinában.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Hamarosan kiderül, hány sasmadár...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Orbán Viktor: 16 éve azt tesszük,...
- Magyarországon először alkalmaztak új...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Teherkocsival ütközött egy autó...
- Rockmusical készült a mohácsi...

