Közeleg a helyi adók befizetési határideje Mohácson is

2023. március 09. csütörtök 10:59

Közeleg a helyi adók befizetési határideje Mohácson is
Érkeznek a határozatok, közeleg a befizetés határideje.

 

Az életben csak két dolog biztos, ezek közül az egyik az adó - szokták gyakran mondogatni, s ezzel nem is nagyon lehet vitatkozni.

Ennek megfelelően érdemes ügyelni arra, hogy Mohácson is közeleg a befizetés határideje.

A városháza közlése szerint a napokban kezdi meg a Mohácsi Polgármesteri Hivatal Adócsoportja a helyi adók befizetéséről szóló határozatok, értesítők és csekkek kiküldését az adózók
számára.

A mostani időszakban a 2023. évi építményadó, telekadó és kommunális adó, illetve az egyenlegértesítő szerinti összegről szóló csekkek kézbesítése esedékes. Amennyiben az adó összege tavalyhoz képest változott, az adózó erről határozatban értesül.

Ebben az esetben az adóegyenlegen a fizetendő összegek „véglegesítés alatt álló tételek"-ként szerepelnek és az első féléves befizetési határidőjük a határozat kézhezvételétől számított 30 nap.


Az adózóktól türelmet és megértést kérnek, egyben felhívjuk az ügyfélkapuval
rendelkezők figyelmét, hogy az E-önkormányzati portálon lekérdezhetik a
2023-as 1. félévi helyi adófizetési kötelezettségeiket, amiket bankkártyás
fizetéssel a weboldalon rendezni is tudnak.

 

EQM