Közel százan olvasták Wass Albert műveit a könyvtárban a mohácsi maratonon
2013. február 26. kedd 15:30

Akárcsak tavaly, idén is csatlakozott városunk könyvtára ahhoz a Kárpát-medence-szerte meghirdetett kezdeményezéshez, amely Wass Albert műveinek maratoni felolvasását tűzte zászlajára.
Határainkon innen és túl kisebb-nagyobb települések sokaságán nyíltak ki sorra a népszerű erdélyi író kötetei, s olvasták százak és ezrek a regény- és naplórészleteket, novellákat február 15-én este hat órától másnap este hét óráig a maguk és mások örömére. A könyvtárban tartott megnyitón Kovácsné Bősz Erzsébet intézményvezető üdvözölte az eseményt s mindazokat, akik szívesen vállalkoztak arra, hogy 15-15 percig tolmácsolják valamelyik Wass-mű egy-egy részletét.
A folytatásban a Mohácsi Polgárok Olvasóköre citerásait és dalárdáját hallhattuk, akik népdalcsokrukkal emelték a rendezvény fényét. A neves szerző életútját, munkásságát Pécsiné Spitz Krisztina köri elnök méltatta, kiemelve: túl a művek irodalmi értékén s az azokban rejlő, máig érvényes erkölcsi és emberi példázatokon, a több mint egynapos felolvasás arra is alkalmat ad, hogy egy kicsit kiszakadjunk e mostani rohanó, értékvesztett világból.
Nos, köszönhetően az írásokat „éjjel-nappal", fáradhatatlanul tolmácsoló közel száz jelentkezőnek, valóban visszarepülhettünk olyan terekbe és időkbe, amelyekben - megint csak egy költőt idézve - „a világ egyértelműbb volt". Szerencsére ugyanezt mondhatjuk el a mostani könyvtári Wass-felolvasás sikeréről is.
Á.M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szibériai hideg rúgja ránk az ajtót...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Íme, Orbán Viktor nagyívű terve:...
- Már egyenesen veszélyes Pécsett a...
- Várhatóan csökken a...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lemondott a Pécsi Tudományegyetemet...
- Változik a menetrend Baranyában,...
- Célba értek az első ingyenes...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...

