Koronavírus: egy fertőzött beteg már biztosan van Baranyában megyében is

2020. március 19. csütörtök 09:29

Koronavírus: egy fertőzött beteg már biztosan van Baranyában megyében is

Illúzióink eddig sem lehettek, mivel szinte biztosra vehettük, hogy Baranyát sem kerüli el a koronavírus-járvány, azonban mindeddig nem érkezett hír a megyében lakó fertőzöttről. Csütörtökön reggel azonban az egyik baranyai falu polgármestere - roppant karakánul - a nyilvánosság elé állt, s bejelentette a Facebook-oldalán, hogy egy embernél igazolódott a fertőzés gyanúja, szúrta ki a bama.hu.

 

Sándor Tibor Antal ezt írta:

"K Ö Z L E M É N Y !

Tisztelt kővágószőlősi lakosok!

Nyomatékosan kérem önöket, hogy vegyék tudomásul, a járvány elérte településünket!

Kérem, szigorúan tartsák be háziorvosunk intelmeit, tanácsait.
A helyzet csak rosszabbodni fog.
Az önkormányzatnak előírt feladatai vannak és lesznek.

A lakosság segítségére majd csak ezután lesz igazán szükség. Amit Önök tehetnek maguk és közösségünk érdekében, hogy lehetőleg maradjanak otthon és csak rendkívüli esetben hagyják el otthonaikat.

A karanténban lévőkkel tartjuk a kapcsolatot az ellátásáról az önkormányzat gondoskodik.

Az utóbbi napokban számos rémhír-álhír terjedt el a falu lakosai között az új típusú Corona vírus (Covid-19) tárgykörében.

Fontosnak tartom, hogy néhány tényt tisztázzunk, ne adjunk alapot találgatásoknak, alaptalan spekulációknak.

Ennek alapján szeretném tájékoztatni önöket, hogy településünkön is megjelent a Corona vírus, jelenleg 1 fő fekszik kórházban igazolt vírus fertőzés okán. A beteg ellátása, bejelentése a jelenlegi eljárásrendnek megfelelően, telefonos konzultációt követő, mentőszállítással történt.

A Baranya Megyei Kormányhivatal Járási Hivatalának munkatársai („ÁNTSZ") megtették a szükséges intézkedéseket, az igazolt beteggel SZOROS KONTAKTUS-ban volt személyeket felderítette, az ő számukra elrendelte az úgynevezett Járványügyi megfigyelést otthonukban. Ennek koordinálása megtörtént az Önkormányzat bevonásával.
Számos esetben alkalmaztuk az un. Önkéntes karantén intézményét azon esetekben akik kis eséllyel ugyan, de fertőződhettek.

Itt szeretném kiemelni, hogy a karantén jelenleg csak a szoros kontakokra vonatkozik!!! Tehát lehet olyan eset, hogy egy családon (lakáson) belül az egyik tag nem mehet ki a lakásból viszont a nem karanténolt (férj-feleség) kijárhat. Kérem ennek tudomásulvételét", írta a polgármester.

Képünk illusztráció.

 

 

M. B.