Körmenettel fogadják Mohácson az egy napra a városba érkező Szent Jobbot

2016. augusztus 07. vasárnap 08:22

Körmenettel fogadják Mohácson az egy napra a városba érkező Szent Jobbot

Augusztus 28-án, vasárnap egy napra Mohácsra érkezik a Szent Jobb: ünnepélyes fogadására körmenetet tartanak a Szepessy téren és a Püspöktemplomnál, 19 órakor pedig a Fogadalmi templomnál búcsúztatják a nemzeti ereklyét. 

Idén 490 éve annak, hogy Mohácsnál az Oszmán Birodalom legyőzte a keresztény magyarokat. Az 1526-os mohácsi csatáról, Magyarország történelmének egyik legmeghatározóbb eseményéről augusztus végén Mohácson háromnapos rendezvényen emlékeznek meg. A Magyar Katolikus Egyház, a Pécsi Egyházmegye Mohácsi Római Katolikus Plébániája, Mohács Város Önkormányzata, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közösen szervezi azt a programsorozatot, amelynek keretében augusztus 28-án, vasárnap Mohácsra érkezik a Szent Jobb.

A Szent Jobb, vagyis Szent István király mumifikálódott jobb keze a magyarság nemzeti ereklyéje, amelyet jelenleg a budapesti Szent István-bazilikában őriznek.

Az ereklye Mohácsra érkezése kitüntetett jelentőségű: a mohácsi csata a magyar történelem egyik sorsdöntő eseménye volt, amikor tragikus vereséget szenvedett a hazáját, a Szent István-i keresztény örökséget, és a keresztény Európát védelmező magyar sereg.

Az itt elszenvedett vereség az ereklye történetében is fordulópontot jelentett. A csatát megelőző évszázadokban Szent László király bihari monostorának főoltárán őrizték (az 1222-es Aranybulla törvénybe iktatta tiszteletét is), az ütközet után viszont hosszas száműzetésbe kényszerült: kalandos úton Raguzába (a mai Dubrovnikba) menekítették, ahol domonkos szerzetesek vigyázták. Szent István jobbja csak a 18. században, Mária Terézia idején kerülhetett vissza Magyarországra.

Az egyházmegye mohácsi rendezvényének részletes programja:

Augusztus 28. 15.00: a Szent Jobb fogadása, körmenet
(Szepessy tér - Püspöktemplom - Széchenyi tér)

A Szent Jobbot a mohácsi Püspöktemplomnál fogadják az egyházi és világi méltóságok. A Szent Jobbot Snell György püspök, a Szent Jobb őre kíséri, biztonságát a Koronaőrség szolgálja. Udvardy György megyéspüspök rövid imádsággal köszönti a Szent Jobbot, majd elindul a körmenet a város főterére, ahol a szabadtéri oltárnál helyezik el az ereklyét. A körmeneten részt vesznek a plébánia közösségei, a katolikus iskolák tanárai és diákjai, a város egyesületei, valamint a környék településeinek delegációi és képviselői.

16.00: Légy áldott, Szent István király!
(Széchenyi tér - szabadtéri színpad)

A városba érkező Szent Jobbot imákkal, énekekkel köszöntik a város, a plébánia kórusai, közösségei. Közreműködik a városi Bartók Béla Vegyeskar, a plébánia Bojtár László Kórusa, a majsi Harmónia Énekegyüttes, a Katolikus Iskola Kicsinyek Kórusa. Az áhítattal Szent István király késői utódai köszönetüket fejezik ki azért, hogy keresztények lehetnek és az egyház közösségébe tartozhatnak, valamint azért is, hogy Magyarország a Kárpát-medencében a Boldogasszony öröksége, akinek Szent István felajánlotta országát és népét.

17.00: Főpapi szentmise

A szabadtéri oltárnál mutat be szentmisét Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek Udvardy György pécsi megyéspüspökkel és az egyházmegye papságával.

18.30: Alkalmi beszéd, koszorúzás
(II. Lajos-szobor)

A város főterén álló II. Lajos király-szobornál és a mellette lévő jelképes síroknál hangzik majd el a megemlékező beszéd és kerül sor koszorúzásra.
A Szent Jobb a Fogadalmi templomban ez idő alatt látogatható. 19 órakor a város templomaiban megcsendülő harangok búcsúztatják az ereklyét és hirdetik a keresztények bátorságát és helytállását Magyarország védelmében.

Forrás: Pécsi Egyházmegye