Körforgalmat alakítanak ki a Liszt Ferenc, a Dózsa György és a Kossuth Lajos utcák kereszteződésében
2017. november 10. péntek 15:38

Jövőre teljesen átalakul a város legforgalmasabb csomópontjában a közlekedés rendje: a „Blum-saroknál, azaz a Liszt Ferenc, a Dózsa György és a Kossuth Lajos utcák kereszteződésében körforgalmat építenek ki. A kerékpárút-hálózat is tovább bővül két szakasszal.
Négyszázmillió forint, vissza nem térítendő pályázati forrást nyert el a város közlekedéssel kapcsolatos beruházásokra, közölte lapunkkal a jó hírt az önkormányzat.
Az összegből megvalósítandó tervek három helyszínt tartalmaznak.
Körforgalmú csomóponttá alakítják át a Liszt Ferenc, a Kossuth Lajos és a Dózsa György utcák kereszteződését. A forgalmas „Blum-saroknál" a 90-es évek elején létesített jelzőlámpás rendszer a forgalom jelentős növekedése miatt már nem felel meg a kor követelményeinek.
A már évek óta tervezett közlekedésbiztonsági beruházás célja egy olyan megoldás kialakítása, amely révén a kereszteződés valamennyi közlekedő számára biztonságosabbá, dinamikusabbá válik. A szakemberek szerint a megoldást egy hét méter körpálya- szélességű körforgalom megépítése jelenti.
A fejlesztések részeként az 56-os főúttal párhuzamosan 1440 méter hosszúságú kerékpárút épül, ami a 2011-ben átadott iparterületet és a szőlőhegyre vezető kerékpárutat köti össze az üdülőterületre vezető bringaúttal.
A lakóövezeti részek szétszórt, valamint a művelés alatt lévő területek szőlők, kiskertek elhelyezkedése, valamint a közlekedésbiztonsági szempontokat figyelembe véve szőlőhegyi jelzőlámpás csomópontot is a kerékpáros közlekedés biztonságos átvezetése miatt átépítik.
A fejlesztés harmadik elemeként 456 méter hosszban gyalog-és kerékpárút épül az iparterületen a feldolgozó üzemig (a Pécsi út és az 5607-es út közötti kerékpárutat köti össze az iparterületen 2014-ben elkészült nyitott kerékpársávval).
Az építkezések jövőre kezdődnek, s 2018 végéig be is fejeződnek. M
M. B. - Fotó: google street view
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Látványos szakaszához érkezett a...
- Több mint 35 ezer delegált lesz a...
- Szörnyű, hányan vezettek részegen...
- Napsütéses, enyhe napunk lesz...
- Pécsi kórházban őrjöngött egy...
- Elhunyt püspökeire emlékezik vasárnap...
- Márciusban 146 földmozgást...
- Tizenhét (!) éves buszokkal erősödik...
- Nézőpont: csak a Fidesztől várják a...
- Több mint tizennyolcezren...

