Koncerttel emlékeznek Cipőre a Park utcai iskolások
2014. január 30. csütörtök 09:29
A tervek szerint március 29-én koncerttel emlékeznek Cipőre, azaz Bódi Lászlóra a Park Utcai Iskolába járó diákok.
A moziban tartandó rendezvény vendége (és természetesen fellépője) lesz a Republic zenekarból Tóth Zoltán.
A program tető alá hozásához az iskola támogatókat keres. A Mohácsi Takarékbank már jelezte, segíti a rendezvény megtartását, s az önkormányzat szintén. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen Szekó József polgármester javaslatát elfogadva úgy határoztak a városatyák, hogy a szükséges mértékig, de legfeljebb százezer forinttal támogatják a koncert megrendezését.
Az iskola és a Republic együttes kapcsolata nem új keletű: a Kicsinyek Kórusa az intézmény rendezvényein gyakran műsorára tűzi a zenekar népzenei hagyományokra épülő dalait, s a diákok a zenekarral közösen is felléptek. Először 2008-ban, az együttes mohácsi koncertjén, az Ezt a Földet választottam című dalban közreműködve. 2011-ben pedig már három dalt énekeltek közösen. Bódi László tragikus halála után a közös emlékekből kiállítást rendeztek az iskolában, így búcsúzva a zenekar frontemberétől.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Orbán Viktor: a nemzeti petícióval...
- Állatorvosi ügyelet karácsonykor...

