Kitüntették minden mohácsi ismeretlen ismerősét, a virágok nagy barátját, Czigler Józsefnét
2018. szeptember 24. hétfő 11:10

Egy kis cselre is szükség volt ahhoz, hogy Szekó József, Mohács polgármestere átadhassa a hétvégén a szüreti és borfesztiválon az önkormányzat által adományozott, a Mohács Város Tisztelete Jeléül elismerést Czigler Józsefnének.
Czigler Józsefnét, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Ibolyát nem csak hétköznaponként, hanem szombaton és vasárnap is gyakran lehet látni a város közterületein, amint éppen a virágokkal, az ágyásokkal bíbelődik. Kapál, metsz, ültet, gazol, teszi, amit éppen tenni kell.
Munkaidőn kívül is sokszor felbukkan a parkokban, ezekben az időpontokban természetesen önszorgalomból.
Mindemellett a városi rendezvényeken is segédkezik, mindig talál valami tennivalót.
A háromgyermekes családanya majd' tíz esztendeje dolgozik a polgármesteri hivatalnál, előbb közcélú, majd közfoglalkoztatottként.
Szorgalmára, precizitására az önkormányzatnál is felfigyeltek, s a Mohács Város Tisztelete Jeléül elismerést adományozták számára. A kitüntetést az augusztus 20-án tartott ünnepi testületi ülésen adták át volna számára, ám Ibolya szerénységből nem ment el az eseményre.
Ám mégsem úszhatta meg, hogy átvegye a díjat: a polgármesteri hivatal dolgozói cselhez folyamodtak, megkérték, hogy működjön közre a szombaton tartott szüreti és borfesztiválon a Szőlőhegyen.
Természetesen megjelent az eseményen, ahol aztán már nem volt menekvés. A szpíker ugyanis egyszer csak a színpadra szólította, ahol nagy taps közepette Szekó József átadta számára a kitüntetését.
Máté Balázs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Május 4-én a magyar írásbelikkel...
- Átlagosnak ígérkezik idén a...
- Bánki Erik majd' negyven év után...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...
- Megvan az építési engedély,...

