Kitüntette Baranya rendőr-főkapitánya az életmentő pécsi kisdiákokat
2023. szeptember 28. csütörtök 15:40

A vármegyei rendőrfőkapitány elismerést adott át azoknak az életmentő pécsi diákoknak, akik egy vízbe esett férfit mentettek ki a tóból Orfűn.
A Pécsi Tudományegyetem Deák Ferenc Gyakorló Általános Iskola 3. és 4. osztályos tanulói 2023. szeptember 9-én szülői és tanári felügyelet mellett egy sárkányhajós programon vettek részt az Orfűi-tavon.
A hajóban lévők egyszer csak arra figyeltek fel, hogy nem messze a parttól egy férfi segítségért kiabál, és többször a víz alá bukik. A sárkányhajósok azonnal a bajba jutott férfi felé kormányozták hajóikat, majd két oldalról közrefogták, és így az életéért küzdő férfi bele tudott kapaszkodni a két csónakba.
A partra érve kiderült, hogy a horgász egy közel háromkilós súlyt akart kidobni a csónakból, azonban dobás közben rátekeredett a lábára a súly kötele, az pedig a férfit magával rántotta a vízbe.
Tekintettel arra, hogy a baleset-megelőzés fontos eleme a rendőri munkának - és igazán dicséretes, hogy ilyen fiatalon is, nem megrettenve a feladattól a gyerekek egy másik ember életének a megmentésére kelnek -, az egyenruhások úgy döntöttek, hogy meglepik a bátor diákokat egy kis ajándékkal.
Dr. Szijártó István r. ezredes, vármegyei rendőrfőkapitány szeptember 28-án látogatta meg a bátor ifjakat az iskolában, megköszönte a jól összehangolt kimentést, és helytállásukért rendőrségi emlékérmet, valamint oklevelet adott át nekik.
Forrás: BVRFK
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pécsi nyomozók részvételével csaptak...
- Pécsre, Mohácsra, Villányba is...
- Két éve történt: Mohácshoz közelített...
- Tömegkarambol miatt lezárták a Tüzér...
- Több mint négyszázszor riasztották a...
- Több mint száz új mentőautót...
- Január 4-ig ingyen parkolhatunk Pécsett
- Két új területi jegyet vezetnek be a...
- Szomszédok: két baranyai atyafi...
- Milliós többletjuttatást kapnak a...

