Kistérségi mérleg: tavaly is gyümölcsözött az energiapiacon való közös fellépés
2014. január 23. csütörtök 18:16

A Mohácsi Többcélú Kistérségi Társulásban „hagyomány", hogy a tagönkormányzatok közösen pályáztatják az energiaszolgáltatókat. Tavaly is sikeres volt a fellépésük, olcsóbban vásárolhatják az áramot, mint korábban.
A kistérségi társulás tevékenységéről tavaly év végén tájékoztatta a mohácsi képviselő-testületet dr. Kovács Mirella jegyző. Beszámolójából kiderült többek között, hogy az energiapiacon lebonyolított beszerzési eljárásokat sikeresen zárták le.
Az intézményekben felhasznált áram esetében az E.ON-al korábban megkötött szerződés értelmében minden évben felülvizsgálják a következő évre szóló árakat. A kedvező tőzsdei ártendenciákra figyelemmel tavaly márciusban kérték a szolgáltató következő évre szóló, vagyis idén februártól érvényes árajánlatát.
Az a korábbinál 4, 67 százalékkal olcsóbbnak bizonyult, majd a később módosított, újabb ajánlatuk alapján átlagosan további 0,44 Ft/kWh -val mérsékelték a villamos energia árakat a 2013. évi árszinthez képest. Ezt a társulás el is fogadta.
A közvilágításra fordított villamos energia beszerzésének megversenyeztetésével az előző évekhez hasonlóan ismét a Watt Konzulting Bt.-t bízták meg. A cég Mohács kivételével a kistérség 42 településére szólóan kért ajánlatokat. A második körben az E.ON tette a legkedvezőbb 14,13 Ft/kWh-s ajánlatot. A települések végül ezzel a szolgáltatóval kötöttek szerződést 2014-re szólóan.
A gázbeszerzést illetően a húsz köbméter feletti fogyasztók esetében tavaly nem történt változás, a társulásnak a FŐGÁZ Zrt.-vel van érvényes szerződése idén július elsejéig szólóan, erre tekintettel a gázbeszerzést legközelebb márciusban versenyeztetik meg.
B. M.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Borult, ködös éj után egy kis...
- A rendőrság irányítja a rászorulóknak...
- Felföldi László megyéspüspök: az új...
- Lakossági fórumot tartanak a mohácsi...
- A Nemzet Gazdásza címmel tüntették ki...
- Ilyen volt az 1984-es busójárás -...
- Ismét találkozóra hívja a fiatal...
- Már biztonságos, rá lehet menni a...
- Emberölés miatt tényleges...
- Továbbra sem látogatható a...

