Kis Grófo, Opitz Barbi és utcabál is várja majd a Deák téren a sörfesztiválra érkezőket
2018. augusztus 08. szerda 16:49

Rozé helyett ezúttal sörfesztivált rendeznek Mohácson a hétvégén, ahol pénteken és szombaton ingyenesen látogatható koncertekkel is várják a közönséget. Pénteken mások mellett Kis Grófo szórakoztatja a népet, utána pedig hajnalig tartó utcabál következik.
Idén nem rendezik meg az előző két esztendőben nagy sikert aratott rozéfesztivált, jön helyette viszont a sörfesztivál, amelyen most hétvégén mulathatnak a mohácsiak.
A péntek délután öt órára tervezett kapunyitást követően elsőként a népszerű hazai rapper, G.w.M. lép színpadra, majd tíz órakor Kis Grófó következik.
A koncertek után a Póló zenekar muzsikál, az utcabál egészen hajnalig tart majd.
Szombaton az első fellépő hattól a Nihil Chips lesz, majd kilenckor érkezik az X-faktor hatodik szériájának győztese, Opitz Barbi.
A megfelelő hangulatról aztán Dj. Vaics gondoskodik, hajnali négyig tart majd a buli.
S persze a sörfesztiválról a hideg sörök sem hiányozhatnak majd, mint ahogy az ételek sem, amelyeket kitelepülő árusok kínálnak majd a közönségnek.
EQM - Fotó: Facebook
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Rohamosan apad a Duna: Mohácsnál egy...
- Egyre hűvösebbre fordul, a szél is...
- Kemény büntetést kér az ügyészség egy...
- Vasánap ismét Mohács lesz a világ...
- Most már tényleg börtönbe vihetik a...
- Gyerekkel ment lopni Bozsokra egy...
- Két aljas tolvaj lopott egy idős...
- Szakvezetéssel járhatjuk be ismét a...
- Karambol Bólynál: egy ember beszorult...

